„Csak a múlt megbecsüléséből épülhet a jövő.”

Széchenyi István

Hová tűntek az utasok?

2010. július 12. Nyomtatás

Avagy: miért vásárolnak egyre kevesebb bérletet Budapesten?

A mandiner.hu írja: "Több tízezer ember hagyhatta abba a bérlet, vagy jegy vásárlását: az év első öt hónapjában 750 millió forinttal volt kisebb a BKV bevétele. A vállalatnál többek között a cafeteria megadóztatásával magyarázzák a bliccelési kedv megnövekedését.
750 millió forinttal kevesebb pénz folyt be a BKV kasszájába az idei év első öt hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A közlekedési vállalatnál arra gyanakodnak, utasaik körében jelentősen csökkent a jegy- és bérletvásárlási hajlandóság.
Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója szerint esetleg a cafeteria megadóztatása lehet a szokásosnál több bliccelés oka."

Vannak azonban, akik mással magyarázzák a kedvezőtlen tendenciát. A mandiner.hu cikkében így folytatja:

"A VEKE szóvivője viszont már más indokot sejt a háttérben. „Annyira drága lett a budapesti tömegközlekedés, hogy minden további áremelés a visszájára fordul, és több veszteséget hoz, mint nyereséget” – mondta el a Blikknek Vitézy Dávid. Szerinte sokan az eddig bérlettel utazók közül most jegyet váltanak, azonban csak az ellenőr közeledtére lyukasztják ki azt."

A Fővárosi Közgyűlés 2009 decemberében tárgyalta a tarifaemelésről szóló javaslatot. Szerénytelenül hangzik, de mi már akkor megmondtuk. Ennek illusztrálására most következzen egy rövid részlet a Fővárosi Közgyűlés 2009. decemberi ülésének jegyzőkönyvéből:

NÉMETH ZOLTÁN (Fidesz): "...Nos, mit is jelent ez az előterjesztés, ami itt előttünk fekszik? Nem csak a tarifákról van szó, nyilván, és nem csak arról van szó, hogy mennyit fizetnek majd a budapestiek, hanem arról is, hogy mi történik a BKV-val. Abból a táblázatból azért ezt ki lehet olvasni, amit az előterjesztés második oldalára tűztek, hogy várhatóan kevesebb bérletet, illetve jegyet fognak venni Budapesten, kevesebb BKV-bérletet, illetve jegyet fognak eladni a következő esztendőben. Tapasztalhattuk az előző tarifaemeléseknél, hogy bizony az eladott bérletek és jegyek száma csökkent. Az a kérdés, hogy jó-e a budapestieknek, ha ez bekövetkezik, jó-e a budapestieknek, ha leszoktatják őket a tömegközlekedésről és adott esetben átszoktatják őket az egyéni közlekedésre..."
A teljes jegyzőkönyv illetve hozzászólás itt olvasható (a "jegyzőkönyv" linkre kattintva - a hozzászólás a 71-72. oldalon található).

Mindennek tükrében igen pikáns Horváth Csaba idén májusi kijelentése: miszerint volt egy "jó híre", azazhogy legyen ingyenes a közösségi közlekedés Budapesten... Bár legutóbb már csak félárú jegyeket akart... Kicsit talán lehetne következetesebben.

Forrás: mandiner.hu, budapest.hu

Vélemény, hozzászólás

 kukur 2010.júl.15. 
3 ÉVEN (!) keresztül nem vásároltam bérletet (maximum 2 alkalommal), mert:

1.) miután megszűnt a diák kedvezmény (táv oktatásos lévén), már nagyon drágának találtam az árát.

2.) jellemzően metróval közlekedtem, ahol üdvözítőnek találom bár, hogy már nem büntetés, hanem megelőzés fókuszú az ellenőrzés rendszere (bemenetelkor kérik a bérletet/jegyet), azonban az ellenőrök az esetek 90%-ban rá sem néztek a bérletre, 10%-ban pedig simán elhúztam az orruk előtt, így felháborodtam, hogy akármilyen lejárt bérletet is mutogathatnék. Dacból mutogattam is, éveken keresztül. Újévkor elkértem valamelyik ismerősöm januárban lejárt bérletét a dizájn váltás miatt, és azt mutogattam tovább.

3.) Egy évben maximum KÉTSZER-HÁROMSZOR kapott el ellenőr, amikor befizettem a büntetést. Összességében így is jobban megérte anyagilag, NEM a büntetés "alacsony" mértéke miatt, hanem a bérletek/jegyek magas ára miatt. Aki akar, számoljon utána. Több, mint 70.000 Ft-ot spóroltam meg egy évben.

Az akkori munkahelyemtől kaptam bérletet, de inkább eladtam és lejárttal közlekedtem. Mert megérte. Nem volt idegeskedés/izzadtság, amik a bliccelés tünetei - mint hirdeti az új plakátjuk (ami marketingesként szerintem zseniális koncepció.)

4.) Végeztek már számításokat az olyan biztonsági rendszerekre, mint más országokban? Jegy bedug - kapu beenged - jegy másik oldalon kijön. Nincs is lehetőség bliccelésre. Ez a metróra megoldás, mondják sokan, de mi lesz a buszokkal? Oda lehetne sűríteni a metróknál lévő ellenőröket.

Költséges beruházás? Az biztos, azonban itt lenne az ideje hosszú távon gondolkodni, és tisztességesen átvilágítani Magyarország egyik legkorruptabb cégét.

Jelenleg egyébként van bérletem. Benne van a cafeteriámban. Most már nem adom el. Meguntam plusz találkozókat szervezni a vevővel.
 
 kukur 2010.júl.15. 
Ja, még egy megjegyzés. Nem kell, hogy ingyenes legyen. Csak meglegyen a megfelelő ár-érték arány.
 
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Videó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Mobilkód
Blog
Facebook