„Lélek csak az ember a többi / emberek lelkében, / törékeny gondolatokból faragott, / száztitkú, halovány emlék, / mely néha a fellegekig magasul.”

Kosztolányi Dezső

A nap mondata: „Nem alkalmazhat kettős mércét az unió!”

2012. január 12. Nyomtatás

A monetáris tanács tagjainak számát és az alelnökök számát is növelte 2004-ben a kormány, az Európai Unió akkor azonban mindezt nem kifogásolta. A kettős mérce alkalmazása egy tagállam esetében nem helyes, és az Európai Unió által sem követett gyakorlat – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: a hamarosan Brüsszelben tárgyaló Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter tarsolyában nemcsak ez az érv lesz.

Arra a kérdésre, hogy Fellegi milyen mandátumot kapott a kormánytól, azt felelte: a miniszter megerősítheti, hogy idén és 2013-ban is 3 százalék alá tudjuk vinni az államháztartási hiányt, és azt is, hogy nyitottak vagyunk mindenről konzultálni. Mint mondta: a miniszter minden hitelformátumról megállapodhat, amely megerősíti a piaci finanszírozást. 

A Malévról szólva elmondta: 2003-ban kényszerpályára állították a céget, és bebizonyosodott, hogy ez a pálya finanszírozhatatlan. Véleménye szerint egy újabb szocialista csontvázról van szó. Hozzátette: a szenzációhajhász írások közé sorolja azt a hírt, miszerint az állam akár fizetne is azért, hogy megszabaduljon a Malévtól.


Forrás: fidesz.hu

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Fotó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Újbuda

Újbuda hírei

Blog
Facebook