„Szombat este óta egy kicsit minden más Magyarországon...” - Szerető Szabolcs a Magyar Nemzetben
„...Még akkor is, ha a méretével minden várakozást felülmúló civil békemenet látszólag senkit sem zökkentett ki jól begyakorolt szerepéből: a tényeket rugalmasan kezelő, kormányellenes hazai és külföldi sajtó, a balliberális ellenzék ott folytatta, ahol abba sem hagyta. Pedig mi is tudjuk, ők is tudják, valami váratlan történt, amiről például a washingtoni döntéshozók is tájékozódnak majd. Ha nem a New York Times torz tükréből, hát a követségük távirataiból.
Példátlan erődemonstráció – talán így lehet a legpontosabban jellemezni a több százezres budapesti felvonulást. Akik ott voltak, gúnyosan jósolgatták maguk között, ki és hogyan fogja elhazudni a békemenet nagyságát. Pedig ez az a szint, ahol értelmét veszti a számháború. A legpontosabb becslés: a létszám felbecsülhetetlen. Annyian voltunk, mint civilek által meghirdetett demonstráción a rendszerváltozás óta soha. (...) És többször annyian, mint ahányan a közelmúlt bármelyik úgymond rendszerellenes megmozdulásán. Hiába döngette néhány hete a mellét a kormánygyűlölő tábor: Budapesten az utca az ellenzéké.
(...) megállapíthatjuk, hogy divat lett Magyarországba belerúgni, világlap felületes kommentátorától miniállam miniszteréig sokan űzik ezt a sportot. Az Európai Parlament múlt szerdai vitája pedig valósággal belegázolt a magyar néplélekbe (bár aznap mégis jó volt magyarnak lenni). Ott kellett volna a Magyarország elmúlt másfél éves átalakítását elutasítóknak tagolt beszéddel, érvekkel megindokolniuk álláspontjukat. Ám a kritikusoktól csak a gyűlölet lávaömlésére futotta, a fortyogó indulatnak pedig arca is lett: Cohn-Bendit, Bokros, Verhofstadt… A mélypont Barroso hipokrita megjegyzése volt: ez a vita nem Magyarország ellen, hanem Magyarországért van. Hát persze. Szombaton a magyar polgárok kritikus tömege jelezte finom, úri modorban, hogy ezt másként látja. Kilóg a lóláb, emlékszünk, hogyan nézett félre Brüsszel Gyurcsány idején, tapasztaljuk, hogyan néz félre ma is más országok esetében.”
A teljes írás itt olvasható.
Forrás: mno.hu
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
- Navracsics: Lezárt ügyekben nem lehet nyomást gyakorolni
- Navracsics: Több százmilliárdot sikerült megspórolni
- "A mezőgazdaságnak szüksége van erős mezőgépiparra"
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











