Akármilyen furcsa is, én így gondolom: Bolgár György a hét hőse. Mielőtt a kedves olvasó más linkre kattint, megmagyarázom.
Mert ez egy ilyen magyaráz(kod)ós hét. Bolgárúr is megmagyarázza. Megmagyarázza, amit kimondott. Mert 2009-ben kimondta: „Milyen alapon döntenek arról, hogy ki működtesse a rádiót, kapja meg a frekvenciát – az egy verseny kérdése. Nem lehet azt mondani, hogy Danubius és Sláger, illetve a tulajdonosok jól csinálták, ezért örökre az övék. Nem! Ki van írva, hogy ennyi évre kapják meg, és utána egy pályázatot hirdetünk. Aki a legtöbbet ajánlja, és a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.”
Ezt most - 2012-ben - cáfolni igyekszik. Ő akkor nem úgy gondolta. Ő akkor csak a másik oldal érveivel szembesítette a hallgatókat. Nyilván – ezek szerint – már nem fontos számára a verseny, sőt…
Szóval Bolgárúr ezért a hét hőse. Nem egyszerűen „áldozat” szegény, a csúnya jobbos médiafigyelők áldozata, akik megtalálták rég elfeledett 2009-es szavait. Nem. Ő hős –legalábbis sokunk szemében az lehet –, mert (akaratán kívül) leleplezett valamit. Leleplezte a saját maga és a hozzá hasonlóan "tájékoztatók" végtelenül hazug világát. Azt, hogy a félrevezetés „művészei” hogyan tudják megtagadni saját magukat. Az ő köre hogyan tudja (szükség esetén) elfeledni és lábbal tiporni saját, lépten-nyomon hangoztatott elveit vagy frázisait.
Teszi ezt aközben, hogy most Brüsszelbe jár panaszkodni. Mert a Klubrádió most elvesztette a versenyt. A versenyt, amit bő két éve még ő is fontosnak tartott. Vagy legalábbis – figyelembe véve a magyarázkodás tartalmát – amit akkor még védett. Most persze ez a verseny már fel sem vetődik. A verseny most már a „sajtószabadság végét” „a demokrácia lábbal tiprását”, az „utolsó ellenzéki rádióadó” „elhallgattatását” jelenti (szerintük). Amire még Hillary Clinton is felfigyel!
Ezek után már csak egy dologra vagyok kíváncsi. Megszólalnak-e most Európában és a világban a versenyt mindig mindenek fölé helyezők hangjai? Eljut-e ez a hír is Brüsszelbe, Párizsba? Megtudják-e a nagy lapok azoktól, akiktől annyi mindent hallottak és elhittek már az elmúlt hetekben, hónapokban. Akikre és amelyekre mindig szokás hivatkozni? Leírja-e, elmondja-e az esetet Konrád György vagy más – a FAZ-ban vagy máshol? Most már – szerintem – csak ez a kérdés…
Németh Zoltán
A fenti cikk saját véleményt tükröz, megfogalmazásai ennek megfelelően értelmezendők. (NZ)
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
- Navracsics: Lezárt ügyekben nem lehet nyomást gyakorolni
- Navracsics: Több százmilliárdot sikerült megspórolni
- "A mezőgazdaságnak szüksége van erős mezőgépiparra"
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











