Magyar Nemzet - 2009. március 25.
Egy gyönyörű fűzfasort irtanának ki a főváros tervei szerint Rózsavölgyben mederrendezés címén.
Kibetonozná a főváros a budai Hosszúréti-patak egy szakaszát, a partja mentén pedig kiirtaná a Rózsavölgy kertvárosi jellegét őrző idős fűzfasort. Ezzel megszűnne a patak élővíz jellege és öntisztító képessége. A főváros árvízvédelmi szempontokra hivatkozik, a szakértők szerint teljesen alaptalanul. A XXII. kerületi önkormányzattal nem egyeztettek a tervek kidolgozásánál.
Egyeztetés nélkül nyújtotta be a fővárosi önkormányzat a kormánynak azt a tervjavaslatot, amely a dél-budapesti régióban található Hosszúréti-patak, Irhás-árok és a Gyáli-patak hetedik ágának rendezését tartalmazza. A beruházás célja a hivatalos indoklás szerint a patakmeder átbocsátó képességének növelése, vagyis a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadék biztonságos elvezetése, belterületi károkozás nélkül. A fővárosi önkormányzat által készített tervek szerint nemcsak a patak medrét kellene ehhez kikövezni, hanem ki kellene vágni több mint száz fát is a vízfolyam mentén. Bár ezeket pótolnák a környéken, tönkretennék a patakparti környezetet, amelyet az idős szomorúfűzfasor tesz meghitté.
A tervről készült szakértői vélemény azonban arról számol be, hogy árvízvédelmi szempontból a patakot körülvevő lakóövezet nincs veszélyben, a környezet viszont annál inkább. A betonozott, burkolt mederszakaszon a vízfolyás élővíz jellege megszűnik, a meglévő vizes élőhelyek eltűnnek, csökken az öntisztuló-képesség, romlik az ökológiai állapot és a vízminőség is – áll a jelentésben. Az anyagot jegyző tájépítész ezen- felül településképi és ökológiai szempontból is kedvezőtlennek tart több megoldást.
Szerinte egy városiasabb partot építenének ki a főváros tervei alapján, amikor a patakmederbe úgynevezett gabion paplant, matracot és támfalat, valamint új betonba ágyazott terméskő felületeket építenének.
Nem véletlen, hogy Szabolcs Attila, a XXII. kerület polgármestere nem adta meg a fővárosnak a kért tulajdonosi hozzájárulást. Németh Zoltán alpolgármester szerint ennek oka a szakértői vélemény alapján született elutasító tervtanácsi vélemény, amellyel a városvezetés is egyetért. A fideszes politikus sérelmezi, hogy a főváros a terv elkészítési fázisában egyáltalán nem egyeztetett a kerülettel.
– Csak röviddel a benyújtási határidő előtt küldték át a terveket, akkor is csak az engedély miatt – nyilatkozta lapunknak Németh Zoltán, hozzátéve, hogy a főváros gondatlansága miatt kevés idő maradt a megfelelő terv kidolgozására. Beszámolt arról is, hogy az egyeztetésekbe a kerület bevonta a helyi civileket is, akik szintén ellenzik a beruházást. Zugmann Péter, a körzet fideszes önkormányzati képviselője közölte: nem igaz, amire a főváros hivatkozik, a patak nem jelent veszélyt a környéken élőkre, és a meder mellett közlekedő 41-es villamos biztonságos közlekedésére. A képviselő által megkérdezett szakértők szerint jobb megoldás lenne, ha az árvízvédelem érdekében záportározókat építenének a Rózsavölgy felső vízgyűjtő területén. A főváros lapzártáig nem válaszolt kérdéseinkre.
Mizsei Bernadett
Forrás: mno.hu
2009. április
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
- Navracsics: Lezárt ügyekben nem lehet nyomást gyakorolni
- Navracsics: Több százmilliárdot sikerült megspórolni
- "A mezőgazdaságnak szüksége van erős mezőgépiparra"
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











