„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük...”

Máté 7:12

Rehabilitálják az országzászlókat - a Heti Válasz írása

Nyomtatás

Heti Válasz - 2009.03.26.
Közadakozásból állítják helyre a budafoki és a nagytétényi országzászlókat - határozta el januárban csaknem egyhangúlag a XXII. kerületi képviselő-testület. A nemzeti emlékhelyek újbóli felépítésétől olyan fogalmak rehabilitálását is várják, mint például hazaszeretet, nemzeti összetartozás.

Az országzászló-állítás az 1930-as években vált tömegessé Magyarországon. A mozgalom Urmánczy Nándor parlamenti képviselő nevéhez fűződik, aki 1925-ben javasolta egy olyan zászlórúd felállítását, amelyen Trianon emlékére - az elvesztett országrészek miatti fájdalmat kifejezve - állandóan félárbocon van a lobogó. 1928. augusztus 20-án állították fel az első, úgynevezett ereklyés országzászlót Budapesten, a mai Szabadság téren. A magyar címerrel ellátott nemzeti színű lobogó talapzatába összegyűjtötték az ország összes vármegyéjének, településeinek, nevezetesebb történelmi helyeinek egy kis földjét.

Ez az emlékmű szolgált mintául a többi országzászlónak, amelyet több mint ezer településen állítottak fel a negyvenes évek közepéig, amikor is elkezdték eltávolítani őket. Az emlékművek többségén, az alaptömb előoldalán szerepelt Nagy-Magyarország térképe, benne a csonka ország körvonalával. A többi három oldalra különféle idézeteket véstek.

Budafokon már 1930-ban kijelölték az országzászló helyét, ám csak 1937-ben avatták fel a Szent István téren. A kommunista hatalomátvétel után a zászlót azonnal eltávolították, majd a felépítményt is szétverték. Nagytétény nagyközség mindig szegényebb település volt, mint az egykor megyei jogú városnak számító Budafok, országzászlaja is sokkal szerényebb kivitelben készült el, de a budafokinál már öt évvel korábban, 1932-ben felállították. Viszont előbb is bontották el, mint a budafokit: a Vörös Hadsereg útjává avanzsált Tétényi országúton - a mai Nagytétényi úton - a jelkép szálka volt a hatalom szemében. Míg a budafoki talapzatnak mind a négy oldalán feliratok ékeskedtek, a nagytétényin csak Nagy-Magyarország térképe volt látható. Mindkettő a helyi polgárok közadakozásából valósult meg.

"Az államalapítás ezredik évfordulójától kezdődően, 2000-től újra divatba jött az országszászló-állítás" - tudtuk meg Garbóci László helytörténésztől. "Nagyon kevés település tehette meg, hogy az emlékművet az eredeti helyszínen állítsa fel újra" - teszi hozzá.

Az országzászlók emlékét sok településen csak korabeli képeslapok és régi fényképek őrzik. Sajnos ilyen emlékekből is kevés van Budafokon, s ezek a pontos méretekről és a díszítményekről nem adnak hiteles tájékoztatást. Ezért az önkormányzat várja a régi idők tanúinak jelentkezését.

Az bizonyos, hogy Budafokon az eredeti helyszínen nem állítható fel az emlékmű: a Szent István tér mára játszótérré szelídült, és fél évszázados, óriási gesztenyefák uralják. Ezért a városrész XVIII. századi főterén, a Savoyai Jenő téren kap helyet a majdani emlékmű.

Nagytétényben lehetőség van arra, hogy az eredeti helyszínen, az iskola előtti széles járdaszakaszon állítsák fel az emlékművet. "A tanulók talán nem mennek majd el mellette anélkül, hogy megkérdeznék tanáraikat, szüleiket, mit jelképez a zászló" - reménykedik Garbóci László.

Nemcsak a helyszínek változnak, hanem a feliratok is: a Trianon ellen tiltakozó "Nem, nem soha!", illetve a Magyar Hiszekegy sorai helyett esetenként magyar költők, írók gondolataiból idéznek az utóbbi években emelt emlékműveken.

Hogy mi szerepel majd a budafoki és a nagytétényi országzászlók talapzatán, arról még nem született döntés - hiszen az emlékműveknek még a tervei sem készültek el. Németh Zoltán alpolgármester szerint a nemzeti összetartozást fogják képviselni, ami ma aktuálisabb, szükségesebb és elengedhetetlenebb, mint valaha. "Le kell vetkőzni a kishitűséget, és méltó helyet kell adni a hazaszeretetnek. Csak a múlt értékeit megbecsülve lehetünk sikeres nemzet" - hangsúlyozza.

László Dóra

Forrás: hetivalasz.hu

Kép: bp22.hu

2009. április

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Fotó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Újbuda

Újbuda hírei

Blog
Facebook