Városházi Híradó - 2011. szeptember 15. Új központ épül az Európai Unió támogatásával: több mint egymilliárd forintért hoznak létre új köztereket, kulturális és szolgáltató centrumokat.
Nemcsak közterületek, hanem intézmények is megújulnak másfél éven belül Nagytétényben az Európai Unió egymilliárd forintot is meghaladó támogatásának köszönhetően. A korábbi Tétény mozi helyén új kulturális központ épül, a Szelmannház bővítésével pedig gazdasági szolgáltatóházat hoz létre az önkormányzat. Az Új Széchenyi-tervben 829 190 820 forintnyi európai uniós támogatást fordít a XXII. kerületi önkormányzat Nagytétény rehabilitációjára, amelynek során új közösségi-kulturális intézményeket hoznak létre, megújítják a köztereket, és fejlesztik a gazdaságot. Az önkormányzat közel 240 milló forinttal egészíti ki a forrásokat. A tervek szerint a kivitelezés novemberben indul, az átadás pedig 2013 februárjában várható.
Az egykori Tétény mozi helyén új kulturális központ épül. A tervezett épület kettős funkciót lát majd el: a családsegítő szolgálat meglévő és megmaradó épületéhez csatlakozó szárnyban a helytörténeti múzeum kap helyet, a nagyobb – jórészt a mozi helyére kerülő – szárnyban pedig a művészetek háza működik a jövőben. A Szelmannház többfunkciós gazdasági szolgáltató helyiségekkel egészül ki, amelyet civil szervezetek és helyi vállalkozások vehetnek majd birtokukba. Megújul az épület homlokzata, az utcaképnek megfelelően ismét zárt sorú lesz, a földszinten és az emeleten irodákat, tárgyalókat és egy előadótermet alakítanak ki a szükséges kiszolgáló helységekkel együtt. A régi zsinagógában könyvtár kezdi meg működését. Az épület felújításra szorul, így átalakítják és a hátsó udvar területén új épületrészt húznak fel.
Németh Zoltán országgyűlési képviselő, aki lobbi-tevékenységével elősegítette az uniós támogatás elnyerését lapunknak elmondta: a Nagytétényi központ kivitelezése során rendezik a köztereket, sétálóutcákat alakítanak ki, illetve megújítják a zöldfelületeket és a kastély mellett fekvő régi piacteret. Az óvárosi részt magába foglaló Szentháromság és Szent Flórián terek, a Templomkert, illetve a Szent Flórián és Kastélymúzeum utca felújítása összeköti az óváros legfontosabb részeit. Felújítják a burkolatot, a Szent Flórián téri szobrot, a díszkutat és környezetét, továbbá fákat is ültetnek a helyszínen. Különböző rendezvények, vásárok megtartására alkalmas tér, pihenésre megfelelő környezet jön létre. Két önkormányzati tulajdonú épület homlokzata is modern külsőt kap annak érdekében, hogy az utcakép és a házak jobban hasznosíthatóak legyenek.
Szabolcs Attila polgármester és Lukovich Tamás, a Pro Régió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója augusztus 22-én írta alá a támogatási szerződést. Szabolcs Attila az eseményen elmondta, Nagytétényben az 1950-es évek óta alig történt fejlesztés, így különösen fontos, hogy olyan munka indulhat el, amely sokkal vonzóbbá és élhetőbbé teszi a kerületet. Megjegyezte, minden megújuló épületben új munkahelyeket is teremt az önkormányzat.
2011. szeptember 8.
- Parlamenti kis színes
2012. február 21. - "Ciki, ha ide állsz!"
2012. február 14. - Parlamenti életképek
2012. február 13. - "Feszítsd meg!"
2012. február 11. - "Megtáltosodott..."
2012. február 10.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- Külügyminisztérium: Az ország biztonsága mindenekelőtt közügy
- Lázár: Elkötelezettek vagyunk a demokrácia és Európa iránt
- Egyedi szennyvíztisztítási megoldásokat javasol a Fidesz a kistelepüléseknek
- Kósa: A Bizottság javaslata megalapozatlan és méltánytalan + videó
- Cséfalvay: A gyakorlatban nem lesz befagyasztás
- "Sikeres ifjúság nélkül, nincs sikeres Magyarország"
- Megalakult a versenyszféra konzultációs fóruma
- NGM: a célkitűzés továbbra is változatlan
- Több szempontból kifogásolható a Bizottság döntése
- Az MSZP hibái, bűnei és rossz döntései a mindennapjainkat keserítik meg + videó







