Városházi Híradó - 2006. december 8.
Költségmegtakarítás után több élelmiszer-utalvány
A Nagytétényi út külső szakaszán, a régi rendőrségi épület kerítésén alig látható felirat hirdeti, hogy az udvaron szociális bolt működik. A bolt előterében kétes tisztaságú ruhák közt lehet turkálni, bent már rend fogadja a rászorulókat és az erre járó vásárlókat is. Az árukészlet szemlátomást szegényes, az árak sem sokkal alacsonyabbak, mint négyszáz méterre innen, egy szintén kedvezményes árakkal dolgozó üzletben, nem is beszélve a szintén közelben lévő bevásárlóközpontról. A kerületben jelenleg két szociális boltot is működtet a polgármesteri hivatal, s ennek költsége a szociális élelmiszer-utalványokra fordítható összeg közel kétszeresét teszi ki. A boltokba jelenleg bárki bemehet, nem csak az, aki valóban rászorul, az utalványokat viszont csak ebben a két üzletben lehet beváltani, másutt nem. A jelenlegi gyakorlaton változtatni akarnak, az előterjesztést a következő testületi ülésen tárgyalják meg. Németh Zoltán alpolgármester elmondta, hogy mielőbb meg akarják szüntetni a pazarlást: „Jelenleg évente közel 20 millió forintba kerül a két bolt fenntartása – a bérek, a járulékok és a rezsi. Élelmiszer-utalványt viszont csak 10 millió forint értékben oszthatnak a rászorultaknak. Mi azt akarjuk, hogy legalább öt boltban, így a kerület több központi üzletében is be lehessen váltani az utalványokat. Egyúttal másfélszeresére emelhetjük az utalványkeretet, hiszen mentesülünk a boltok fenntartásának költségeitől. Az új utalványrendszerre közbeszerzési pályázatot írunk ki, hogy a lehető leghatékonyabb legyen az új gyakorlat. A szociális boltokkal egyébként tapasztalataink szerint a lakosság nemigen volt megelégedve, sem az árukészletet, sem az árakat nem tartották kedvezőnek. Egyébként olyan lakosok kaphatnak megemelt összegû kedvezményes élelmiszerutalványokat, ahol az egy főre jutó családi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum másfélszeresét.”
B.W.GY.
2008. november 25.
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
- Navracsics: Lezárt ügyekben nem lehet nyomást gyakorolni
- Navracsics: Több százmilliárdot sikerült megspórolni
- "A mezőgazdaságnak szüksége van erős mezőgépiparra"
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











