Helyi Téma - 2009. január 22.
A kisközért bezárásával eltűnhetnek az italozók és a hajléktalanok.
Végre történt valami a rózsavölgyi elágazás villamosmegállóival, ahol, mint már megírtuk, áldatlan állapotok uralkodnak. A karácsony előtti napokban Németh Zoltán alpolgármester kezdeményezésére bejárást és sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen.
A villamosmegállók környékén szemét, a váróban hajléktalantanya, a kisközért körül részegek, az elhanyagolt bokros területen ürülék, ledöntött kerítés, graffitis bódék. Mindez egy szép budai lakóövezet közelében, ahol nemcsak a helybéliek, hanem a közeli iskolák diákjai is közlekednek.
Lapunkban többen megszólaltak már az elágazás állapotával kapcsolatban, Hegyi Tímea és Jókay Károly rózsavölgyi lakosok egyrészt a megállóban tapasztalható kosz, bűz és hajléktalantanya, másrészt a BKV telkén felhalmozott építőanyagok és a ráhordott szemét miatt panaszkodtak. Megkeresésünkre a BKV a megálló közvetlen környezetét kitakarította, fertőtlenítette, de a lerombolt kerítés mögött ott maradt a szemét, továbbá a hajléktalanok és a részegek is „kitartanak”, így a környezet nem lett rendezettebb.
– Sötétedés után félünk errefelé hazajönni, én is inkább elmegyek a Forgalmi telepig. A másik, hogy a BKV telkén sokan gyalog mennek át, mert úgy jóval rövidebb az út Rózsavölgy felé. A bokros, szemetes, építőanyaggal teli környezet felveti a bűncselekmény lehetőségét. A telket le kellene keríteni, de egy kialakult gyalogutat érdemes meghagyni, hogy ne vágják szét és tapossák le a kerítést – mondta el véleményét Veres Lászlóné a bejáráson.
A helyszínen a BKV-pálya karbantartási részlegének munkatársai azt hangsúlyozták, ők csak a megálló, illetve a sínpálya rendjéért felelnek. (A váró mögötti méteres szélességű gyepes részért például már nem.) Állításuk szerint a vállalat hetente háromszor takarít, de a BKV telkén kialakult szemétdomb elhordásáért nem ők felelnek. Elmondták még, hiába hozzák rendbe a kerítést, az emberek másnapra szétszedik.
Németh Zoltán alpolgármester kijelentette, a BKV mint tulajdonos köteles a telkét tisztán tartani, és a biztonságos lezárást megoldani. Az önkormányzat szakértője mindehhez hozzátette, nem lehet az átjárást megengedni, hiszen ez magánterület!
– Az önkormányzat alapvetően nem illetékes az ügyben, mivel nincs ott ingatlana. Ugyanakkor elsősorban nekünk, budafokiaknak fontos a kerület rendje és tisztasága. December végén két levelet küldtünk a BKV-nak, az egyikben felvetettük, hogy a zöldterület-gondozási, illetve takarítási munkálatokat a KÖSZ Kft. (egykori VAX22) elvégezné, ha meg tud állapodni a közlekedési vállalattal ennek díjazásáról. Megjegyzendő: tavaly többször, több helyen kaszált a kerület a BKV helyett, mert nem bírtuk nézni a gazt a villamosvágányok között. A másik levél a BKV vezérigazgató-helyettesének ment, ez leírás a bejárásról, fotókkal érzékeltetve a helyzetet. Január 7-én rákérdeztem az ügyre, és a vezérigazgató- helyettes megígérte, hogy megsürgeti a szakembereit. Hogy konkrétan mit tud tenni a BKV? Több érdek ütközik, egyrészt a rend biztosítása, másrészt a BKV telkének lezárása, amely sok helyi ember tiltakozását kiváltaná. Az italozók és hajlaktalanok jelenlétét megszüntetheti, hogy a kisbolt közterület-használati engedélye január 1-jétől megszűnt, így azt be kell zárni, az épületet pedig el kell bontani – mondta el Németh Zoltán alpolgármester, aki arról is tájékoztatott, hogy a környéken egyébként biztosított az élelmiszer-vásárlás lehetősége.
Forrás: helyitema.hu
2009. január 30.
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
- Navracsics: Lezárt ügyekben nem lehet nyomást gyakorolni
- Navracsics: Több százmilliárdot sikerült megspórolni
- "A mezőgazdaságnak szüksége van erős mezőgépiparra"
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











