„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük...”

Máté 7:12

SOSincs egyedül

Nyomtatás

Beindult a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a kerületben. Szeptember 10-én átadták az első kerületi jelzőkészülékek egyikét egy 98 éves hölgynek az önkormányzat és a Body Guard cég vezetői.

Mészáros Józsefné kiváló egészségi állapotnak örvend, de szívesen hordja a karórára emlékeztető készüléket. Egyetlen gombnyomásra bekapcsolhatja a szolgálat ápolóit, akik szükség esetén a helyszínre sietnek, sőt, mentőt is hívhatnak. A fővárosban másutt már létezik ilyen szolgáltatás, a riasztások hatvan százalékánál van szükség beavatkozásra, 4–5 százalékos arányban van szó életveszélyről. Budafok-Tétényben ez egyike az első ilyen készülékeknek, még mintegy negyven idős emberen segít majd ilyen módon az önkormányzat.

Németh Zoltán alpolgármester elmondta, hogy már korábban is be akarták vezetni ezt a szolgáltatást, de a közbeszerzési eljárás lelassította a jelzőkészülékek beszerzését. Szabolcs Attila polgármester azt kívánta az idős hölgynek, hogy ne legyen szükség éles riasztásra, s csak beszélgetésre használja a „S.O.S.incs egyedül” készüléket. Készülünk arra is, hogy két év múlva itt a százéves születésnapot is megünnepelhessük – tette hozzá a polgármester.

Forrás: www.bp22.hu

2008. szeptember 11.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Videó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Mobilkód
Blog
Facebook