Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármester felszólította Antal Gábort, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ igazgatóját, hogy tisztázza magát, vagy mondjon le. Az önkormányzat és a Fidesz–KDNP-képviselőcsoport március 17-én az MTI-hez eljuttatott közleményében ezt azzal indokolta, hogy a levéltári iratok tanúsága szerint Antal Gábor szigorúan titkos (szt) állományú tiszt volt.
Sebes Gábor, a XXII. kerületi önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője és Szepesfalvy Anna, a KDNP XXII. kerületi szervezetének elnöke közleményében azt írta: a kerületi képviselő-testületben többségben lévő Fidesz-KDNP frakció napirendre tűzte a kérdést, az ügyben történész szakértő segítségét kérte, és rövidesen dönt a szükséges lépésekről.
A Heti Válasz március 17-én megjelent számában azt közölte: szt-tiszt volt Antal Gábor (AB-101, főhadnagy), a XXII. kerületi önkormányzat által fenntartott Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ vezetője, az ELTE művelődésszervezés tanszékének tanára. Ő korábban az Angyalföldi Ifjúsági Ház igazgatója volt.
A cikk szerint feladatai között szerepelt a Petőfi Csarnok ellenőrzése 1988-ban, illetve 1989 augusztusában az SZDSZ városligeti tüntetésének „szemmel tartása”.
A Heti Válasz múlt heti számában már közzétett egy negyven nevet tartalmazó listát egykori szt-tisztekről. Ezen egykori és jelenlegi nagykövetek, más külügyminisztériumi alkalmazottak, tanárok, kutatók, mérnökök és újságírók is szerepeltek.
A szigoruantitkos.hu internetes portált március elején indították el, az oldalon a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével készült kutatás alapján átfogó tanulmányt közöltek a Kádár-rendszer belügyminisztériumának szigorúan titkos állományú tisztjeiről és azok tevékenységéről. E tisztek hivatásos szolgálati jogviszony alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt érdekeit, és hajtották végre az állambiztonság által számukra meghatározott feladatokat.
Németh Zsolt külügyi államtitkár múlt pénteken közölte, hogy a Külügyminisztérium hét egykori, szt-állományú tisztet azonosított alkalmazottjai között, munkaviszonyukat a tárca vezetése megszünteti.
Azóta Antal Gábor reagált a fentiekre, válasza itt olvasható.
Forrás: budafok-teteny.hu
(A cikk megjelenés után frissítve.)
2011. március 18.
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
- Navracsics: Lezárt ügyekben nem lehet nyomást gyakorolni
- Navracsics: Több százmilliárdot sikerült megspórolni
- "A mezőgazdaságnak szüksége van erős mezőgépiparra"
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











