„Csak a múlt megbecsüléséből épülhet a jövő.”

Széchenyi István

Elhelyezték a Budafok Borváros alapjait

Nyomtatás

Városházi Híradó - 2011. szeptember 15. A Záborszky Pincészet egyedülálló kiállítóteret épít ki az Unió támogatásával.

Az idei Pezsgő- és Borfesztivál nem csak azért lesz emlékezetes, mert ez volt a 22. ilyen rendezvény a XXII. kerületben, hanem remélhetőleg azért is, mert ezen a fesztiválon helyezték el ünnepélyes keretek között Budafok Borváros alapkövét is. Egy közel tíz éves álom és tervezgetés végre hamarosan valóságos testet ölt. Immár látható, hogy nem voltak hiábavalóak az erőfeszítések a helyi vállalkozók, civil szervezetek és az önkormányzat részéről. A pezsgő- és borfesztivál megnyitója után, az ünnepélyes felvonulást lezáró eseményen jelen volt dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, míg az alapító okirat aláírása után Szabolcs Attila polgármester és Békési Imre, a Záborszky Pincészet tulajdonosa rakták le Budafok Borváros alapkövét.

A Borváros az épített kulturális örökség megőrzésével és a hagyományok ápolásával új turisztikai attrakciót hoz létre, és a remények szerint ez lesz az első lépés egy borskanzen megnyitása felé is. A korábban csak elképzelésekben létező látványtervek lassan megelevenednek – életre kel a föld alatti város, hiszen az alapkőletétellel párhuzamosan elindult a kivitelezés is. A budafoki föld alatti város csodálatos világában tíz híres – balatonboglári, egri, Etyek-budai, Mecsek-aljai, somlói, soproni, szekszárdi, Tokaj-hegyaljai és villányi – borvidék jellemző pincehomlokzataival ismerkedhetnek meg hamarosan a látogatók, miközben a pincekultúrába is betekintést nyerhetnek.

A szeptember 3-i alapkőletétel előkészítéseként szeptember másodikán Németh Zoltán országgyűlési képviselő mondott beszédet. A politikus hangsúlyozta: ritkán adatik meg, hogy egyszerre három attrakció részesei legyenek a borfesztivál látogatói, két kiállítás-megnyitóé és egy szoboravatásé. Emlékeztetett arra, hogy a Záborszky Pincészet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum A magyar történelmi borvidékek prései címmel közös kiállítást rendezett az alkalomra. Régi kapcsolat gyümölcse ez is, hiszen a múzeum a Vajdahunyad vára környezetében 1998 és 2002 között évekig adott otthont a Budafoki Pezsgőés Borfesztivált beharangozó országos sajtótájékoztatónak. A Budafok Borváros projekt kapcsán pedig egyre elmélyültebb lett a szakmai együttműködés a Záborszky Pince és a múzeum között.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szakemberei közreműködnek többek között a pincészetben kiállítandó muzeális borászati eszközök felújításában is. A múzeum ugyanakkor a pincészettel együtt tett bizonyságot a keresztény és sváb hagyományokhoz való ragaszkodásáról, amikor felelevenítette az Emmausz-járás népszokását. A fentiek jegyében valósul meg ez a kiállítás is, ahol megjelenik a borsajtó, a „borászat lelke” is – emelte ki a képviselő, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállításon megtekinthető borsajtókat a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai, Bukovinszky Tamás és Kovács Géza készítették el, lekicsinyített mását adva a hazánk különféle tájegységein fellelhető jellegzetes préseknek.

Németh Zoltán ezután a Záborszky Pince másik kiállításának főszereplőiről, a Mészáros László Képzőművészeti Egyesület tagjainak érdemeiről beszélt. Felidézte a 150 éve született Rácz Sándor borász alakját, akinek az egyesület művésze, Hajas József alkotott szobrot, amelyet az alapkőletétel alkalmából lepleztek le. Németh Zoltán emlékeztetett arra, hogy Rácz Sándornak elévülhetetlen érdemei voltak a budafoki pincemesteri tanfolyam megszervezésében, amely alapja lett az idén 110 éves borászati szakiskola létrehozásának.

S. V.

Forrás: Városházi Híradó

2011. szeptember 8.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Videó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Mobilkód
Blog
Facebook