A legjobb eredményeket elért hazai középiskolák sorában szerepel a XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnázium a Köznevelés című szaklap legújabb számában. + KÉPEK A SZALAGAVATÓRÓL
A középiskolákat négy mutató alapján értékelő cikket közölt 2011. december 2-i számában az oktatási hírmagazin. Ez a 2005 és 2009 közötti eredményeket vizsgálta, és a felvételi-arányokat, az érettségi átlagpontot, az OKTV-n elért pontszámot, valamint a nyelvvizsga-arányokat tekintette az értékelés alapjául.
(A képek alatt a cikk folytatódik)

Az idei végzősök a szalagavatón (fent és lent)

Eszerint a budafok-tétényi Kempelen Farkas Gimnázium diákjai az első két kategóriában kiváló, második kettőben jó eredményt értek el. Így a gimnáziumok között előkelő helyen van: a negyvenöt legjobb között 24-dikként szerepeltetik az összesítésben (a cikk szerzője ugyanakkor óva int attól, hogy „az elért eredmények alapján sorba rendezzék”, így a fenti sorszám nem feltétlenül tekinthető helyezésnek). A felvételi-arány – amely azt mutatja meg, hogy száz (nappali érettségiző osztályt elkezdő) tanulóból hányan jutottak be valamely magyarországi felsőoktatási intézménybe - a Kempelen esetében 85,8%. A nyelvvizsga-arány pedig 88,8%, amely az adott évben felvételre jelentkezők nyelvvizsgáinak számát viszonyítja a jelentkezők számához.


Mindezek alapján a XXII. kerületi Kempelen büszke lehet eredményére, hiszen a legsikeresebb gimnáziumok között tartják számon, nemcsak budapesti, hanem országos összesítésben is. Elismerés érte!
A gimnázium diákjainak és tanárának műsora
nemethzoltan.hu
Forrás: Köznevelés. Fotó: Krátky Ferenc
2011. december 6.
- Parlamenti kis színes
2012. február 21. - "Ciki, ha ide állsz!"
2012. február 14. - Parlamenti életképek
2012. február 13. - "Feszítsd meg!"
2012. február 11. - "Megtáltosodott..."
2012. február 10.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- Külügyminisztérium: Az ország biztonsága mindenekelőtt közügy
- Lázár: Elkötelezettek vagyunk a demokrácia és Európa iránt
- Egyedi szennyvíztisztítási megoldásokat javasol a Fidesz a kistelepüléseknek
- Kósa: A Bizottság javaslata megalapozatlan és méltánytalan + videó
- Cséfalvay: A gyakorlatban nem lesz befagyasztás
- "Sikeres ifjúság nélkül, nincs sikeres Magyarország"
- Megalakult a versenyszféra konzultációs fóruma
- NGM: a célkitűzés továbbra is változatlan
- Több szempontból kifogásolható a Bizottság döntése
- Az MSZP hibái, bűnei és rossz döntései a mindennapjainkat keserítik meg + videó







