„Lélek csak az ember a többi / emberek lelkében, / törékeny gondolatokból faragott, / száztitkú, halovány emlék, / mely néha a fellegekig magasul.”

Kosztolányi Dezső

Békemenet – kiállás Magyarország mellett

Nyomtatás

Így értékelte videóüzenetében Orbán Viktor miniszterelnök a szombati megmozdulást, amelyen óriási tömegek – a Belügyminisztérium szerint mintegy 400 ezren – vettek részt. Dél-Budáról, illetve Budafok-Tétényből is rengetegen voltak jelen. Beszámoló, értékelés, képriport.

Videoüzenetben mondott köszönetet a miniszterelnök a Békemenet Magyarországért nevű szombati megmozdulás résztvevőinek. Orbán Viktor a Facebookon kedden közzétett videóban azt mondta, a demonstráció óriási kiállás volt Magyarország mellett.

A kormányfő kifejtette, azért vállalkozott a felvételre, mert szombaton olyasmi történt, amire „emberemlékezet óta nem volt példa”. „Én személyesen részt vehettem (...) a rendszerváltás minden nagy tömegmegmozdulásában. Sokan voltunk ott is, a legtöbben talán az 1956-os forradalom áldozatainak újratemetésén gyűltünk össze. Lehettünk úgy 200 ezren” - idézte fel, majd hangsúlyozta: most szombaton „legalább kétszer ennyien, de talán még annál is többen voltunk”, ami óriási kiállás Magyarország mellett.

Orbán Viktor köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a megmozduláson, „aki kiállt Magyarország mellett, és aki bátorítást, biztatást adott a számunkra és nekem személy szerint is, hogy a következő hetekben jól végezhessük a munkánkat, és eredményesen tárgyalhassunk az Európai Unióval és más nemzetközi szervezetekkel is”.    

Mint mondta, neki személyesen is sokat jelent, hogy tudja: „mögöttem, velem együtt az országért dolgozik, érez és imádkozik sok százezer ember”. „Remélem, hogy a közös akaratnak meglesz az eredménye” - emelte ki.  A miniszterelnök a szavait azzal zárta, hogy reméli, nemcsak ő, hanem a Békemenet minden résztvevője „erőt, önbizalmat meríthetett ebből a találkozásból”.  


Sokan voltunk az Andrássy úton

A Belügyminisztérium (BM) szerint négyszázezren demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten, a Békemenet Magyarországért nevű megmozduláson. „Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett” - írta szombati közleményében a BM.


Az Andrássy úton

A Hősök teréről induló tömeg élén a demonstráció szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul az volt írva: „Nem leszünk gyarmat”.

Ott voltunk mi is

Budafok-Tétényből, illetve Dél-Buda más területeiről is nagyon sokan részt vettek az szombati Békemeneten. A kora délután a budafoki Városház térről  a 47-es villamossal induló (a járművet félig megtöltő csapathoz számosan csatlakoztak az út során, majd a Hősök terén és az Andrássy úti vonulás ideje alatt is. Voltak, akiknek csak a Kossuth téri megérkezést követően volt erre módjuk. Az eseményről időről-időre bővülő képgaléria, valamint vasárnapi blogbejegyzés is olvasható a nemethzoltan.hu-n.

 
Megérkeztünk a Kossuth térre

„nyomatékot ad a kormány mondandójának”

A szombati Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulás „haszna” az, hogy nyomatékot ad a kormány mondandójának – jelentette ki Giró-Szász András az MTV Ma reggel című műsorában még hétfőn. A kormányszóvivő hangsúlyozta: nem akar semmilyen számháborúba belemenni, de a légi fotók és Budapest köztereinek ismerete világossá teszik a „nagyon nagy arányú különbségeket” a kormányt támogató és a kormány politikáját kritizáló tüntetések között.

A Belügyminisztérium (BM) szerint négyszázezren demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten, a Békemenet Magyarországért nevű megmozduláson. „Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett” – írta szombati közleményében a BM.

A Hősök teréről induló tömeg élén a demonstráció szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul az volt írva: „Nem leszünk gyarmat”.

Az MNO beszámolt róla, hogy a békemenet résztvevőinek számát alábecsülte a külföldi sajtó. Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője és Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője egyetértett abban, hogy vitathatatlan siker volt a demonstráció. Az MNO percről percre tudósított a szombati rendezvényről.

Panorámafotók itt.

Forrás: fidesz.hu, mno.hu, nemethzoltan.hu

2012. január 24.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Videó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Mobilkód
Blog
Facebook