„Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.”

Pilinszky János

Látogatás a szociális foglalkoztatóban

Nyomtatás

A XI. és XXII. kerületi vezetők találkoztak a hátrányos helyzetű munkavállalókkal a szociális foglalkoztatóban, az Újbuda Prizmában.

A XXII. kerületi küldöttség tagja volt Szabolcs Attila polgármester, Németh Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Kiss Norbert a Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft. ügyvezetője és Gadácsi Miklós, az önkormányzat társadalompolitikai koordinátora is. A látogatás célja az volt, hogy a kerületi vezetők megismerjék a munkakörülményeket, illetve meglátogassák a budafok-tétényi szociális foglalkoztatóból átadott megváltozott munkaképességű dolgozókat. A delegációt Lőrincz Gergely, az Újbuda Prizma ügyvezető igazgatója fogadta. A XXII. kerületi vezetők a helyszínen tárgyaltak Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármesterrel.


Lőrincz Gergely, Hoffmann Tamás, Németh Zoltán, Gadácsi Miklós, Szabolcs Attila

Mint arról a kerületi sajtó korábban beszámolt, a XI. kerületi Hamzsabégi úton lévő Szociális Fejlesztési és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. januártól vállalta az újbudai lakosok mellett a XXII. kerületi hátrányos helyzetűek foglalkoztatását is. A cégnél négy fő területen vállalt munkát harminc budafok-tétényi alkalmazott. Világos, tágas, kellemes hangulatú termekben nyomtatványok előkészítését, különféle árucsomagolási munkálatokat, kötészeti feladatokat végeznek a XXII. kerületiek. A munka serényen folyik, mindenki képességeinek megfelelően végzi a saját feladatát és elégedett, mert munkát talált.

 
 

Kiss Norberttől megtudtuk, a budafok-tétényi, rehabilitációra szoruló munkatársak foglalkoztatása januártól került át az újbudai céghez, ahol parkrendezési, biztonságtechnikai, kötészeti és lapterjesztési munkálatokban vehetnek részt. Mivel a beilleszkedés az új helyen még nagy kihívást jelent a hátrányos helyzetűek számára, a kerületi vezetők látogatása során azt is figyelték, milyen munkakörülmények között dolgoznak a munkavállalók, sőt, Hoffmann Tamással, Újbuda polgármesterével közösen maguk is kipróbálták a megváltozott munkaképességűek által végzett munkát a termékcsomagoló, fóliazsugorító géppel és a nyomdaipari vágógéppel.

A polgármester és a képviselő érdeklődött a budafok-tétényi dolgozóknál, hogyan fogadták őket, jól érzik-e magukat az új helyen. Az egyik kolléganőtől – aki a dél-budai szociális foglalkoztatóban dolgozott korábban leszázalékoltként, mivel egyik lábát elveszítette – a polgármester a felől is érdeklődött, nem okoz-e nehézséget a közlekedés az új munkahelyre. Szotta Zsoltné beszámolt arról, hogy jól érzi magát új munkahelyén, a kötészeten, sikerült könnyedén beilleszkednie.

Szabolcs Attila polgármester a Városházi Híradó kérdésére emlékeztetett arra, hogy az együttműködési megállapodás decemberben született, mivel a kerületben méreténél, elhelyezésénél fogva már nem lehetett rentábilisan működtetni a szociális foglalkoztatót. Németh Zoltán hozzátette: a két kerület számos ponton kapcsolódik egymáshoz, ezért számítanak a jövőbeli együttműködésre egyéb területeken is Újbudával. Példaként említette a nemrégiben megnyílt Újbuda Prizma állásközvetítő céget, ahol szívesen fogadják a XXII. kerületi hátrányos helyzetű munkakeresőket is.

Forrás: budafok-teteny.hu, Városházi Híradó

2012. február 20.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Fotó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Újbuda

Újbuda hírei

Blog
Facebook