BUDAFOK-TÉTÉNY ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA
Tisztelt Budafok-tétényi Lakótársak!
Ígéretemhez híven hírlevelemben tájékoztatom Önöket az Országgyűlésben végzett munkáról, a kerületieket érintő változásokról.
ELFOGADTÁK A KÜLÖNADÓ ÚJ SZABÁLYAIT
Az Országgyűlés 2010. november 16-án 304 igen és 58 nem szavazattal elfogadta az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló jogszabályt. Ennek értelmében a külön adót – amelynek hatálya a nyugdíjba vonulókra nem terjed ki – öt évre visszamenőleg kell megfizetni. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője záró szavazás előtti módosító indítványával még több ponton módosultak a különadó szabályai: bekerült például a javaslatba, hogy a törvény hatályba lépését megelőzően elhunyt magánszemély különadójának megfizetésére az örökös nem kötelezhető. A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.
16 SZÁZALÉKOS LESZ AZ ADÓKULCS
Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózkodás mellett fogadta el az adó- és járuléktörvények módosítását. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. Az új adórendszer arányos, munkára ösztönző és családbarát lesz – utóbbit jelentős családi adókedvezménnyel éri el. A külön adózó jövedelmek esetében továbbra sem kell adóalap-kiegészítéssel (szuperbruttósítással) számolni. A nem pénzben történő juttatások kifizetőjének adóalapja ugyanakkor a juttatás értékének 1,19-szerese lesz. A szuperbruttó 2012-ben a felére csökken, majd 2013-tól megszűnik. A nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalékról 10 százalékra emelkedik. A társasági adó – 500 millió forint éves adóalapig – január elsejétől 10 százalék lesz. A kör kiterjesztésével és az osztalékadó bevonásával a 10 százalékos adómérték 2013-tól általánossá válik.
A HÁZ ELŐTT A TÁRSASHÁZI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ JAVASLAT
A tervezet úgy módosítaná a társasházakról szóló törvényt, hogy a társasház közös képviselőjének vagy intézőbizottsága elnökének joga legyen – előzetes közgyűlési döntés, az adós előzetes értesítése nélkül is – bírósági úton érvényesíteni a társasház igényét azokkal szemben, akik legalább kéthavi közösköltség- vagy közüzemidíjtartozást halmoztak fel. Az is része a javaslatnak, hogy kormányrendelettel tiltsák meg a gázszolgáltatóknak a gázcsap elzárását mindaddig, amíg a legalább kéthavi közüzemi díjjal tartozó tulajdonostárssal szembeni bírósági végrehajtási eljárás jogerősen be nem fejeződik. Az indoklásban szerepel: „napjainkban egyre több társasháznak kell szembenéznie azzal a ténnyel, hogy egyes tulajdonos társak többhavi közösköltség- vagy közüzemi díjtartozást halmoztak fel.”
TÖRVÉNY A JOGSZABÁLYELŐKÉSZÍTÉSBEN VALÓ TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL – BÁRKI HOZZÁSZÓLHAT A TÖRVÉNYTERVEZETEKHEZ
Ősszel az országgyűlés elé terjesztette a kormány a társadalmi részvételről szóló törvény tervezetét. Várhatóan az eddigihez képest szélesebb körben lesz lehetőség a jogszabályok véleményezésére, bárki hozzászólhat majd érdemben. A javaslat szerint – néhány kivételtől eltekintve – jövő év január 1-jétől társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvények, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek tervezeteit. A törvénytervezet szerint lenne egy úgynevezett általános egyeztetés, amely a minisztériumok honlapján való megjelentetést és az ennek folytán biztosított véleményezést jelentené. Volna egy másik, közvetlen egyeztetés – ez a szakminiszter által bevont személyekkel vagy csoportokkal történő közvetlen véleményezést jelentené. A tervezet szerint lehetőség volna a fenti két formán kívül az egyeztetés egyéb módjaira is. A javaslatot a kormány véleményezésre bocsátotta, ennek során számos szakmai szervezet fogalmazott meg javaslatokat.
40 ÉV MUNKAVISZONY UTÁN NYUGDÍJBA MEHETNEK A NŐK
A kormány döntése értelmében kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. Ebbe legfeljebb nyolc, gyermekek gondozásával eltöltött év számíthat bele; nem része ugyanakkor a szakiskola és a felsőoktatás ideje. A kormány ezzel az intézkedésével egyszerre ismeri el a nők munkahelyi helytállását és a gyermeknevelést. A terv szerint a törvény 2011. január 1-jén lép hatályba.
2010. december 23.
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- "Magyarország jövője a mérnöki világ irányában található"
- Újra ülésezhet a magyar-horvát vegyesbizottság
- Tállai: A sportban rejlik az egészség
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











