Január 3-ától bővültek az állampolgárok ügyintézési lehetőségei. A fővárosban négy, Pest megyében pedig három helyen - így Érden is - nyíltak Kormányablakok, azaz a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái.
Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár a szekszárdi iroda, egyben a kormányablakok országos ünnepélyes megnyitóján bejelentette, hogy megnyíltak a fővárosi és megyei kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok.
Az államtitkár elmondta, hogy a kormányablakokkal szélesednek az ügyintézési lehetőségek, ezek lesznek az egyablakos ügyintézés "csírái", ahol 2013 végére minden, az állammal kapcsolatos ügyet egy helyen lehet intézni. Az államtitkár a területi közigazgatás mérföldkövének nevezte az ügyfélszolgálati irodák létrehozását, amelyek célja az ügyfélbarát közigazgatás kialakítása.
A kormányablakoknál huszonkilenc ügyet lehet intézni, például a vállalkozással kapcsolatos adatváltozás bejelentését, vállalkozások megszűnését, gyes és anyasági támogatás igénylését, valamint ügyfélkaput lehet nyitni. A kormányhivatalokba integrált szakigazgatási szerveknél - többek között a munkaügyi központnál, a földhivatalnál, az ÁNTSZ-nél - továbbra is működnek az ügyfélszolgálatok.
Az államtitkár elmondta, hogy a hétköznap reggel 8-tól este 8-ig nyitva tartó kormányablakok munkatársai teljes körű tájékoztatást adnak arról, hogy hol, milyen ügyfélszolgálattal kell felvenni a kapcsolatot, milyen okmányokra van szükség az ügyintézéshez, és segítenek a nyomtatványok kitöltésében is. A 29 ügyfélszolgálati irodán 300-an kezdték meg a munkát, és egyszerre 260-an dolgoznak kétműszakos munkarendben.
Az új ügyfélszolgálati irodák 2013-ig fokozatosan átveszik az okmányirodák feladatait, és ugyancsak 2013. január elsejével szeretnék újra létrehozni a hagyományos járási rendszert, és a leendő járási székhelyeken is kormányablakokat nyitnak.
Az új ügyfélszolgálati irodák 2013-ig fokozatosan átveszik az okmányirodák feladatait, és ugyancsak 2013. január elsejével szeretnék újra létrehozni a hagyományos járási rendszert, és a leendő járási székhelyeken is kormányablakokat nyitnak. A hivatalok ügyfélszolgálati irodái 29 helyszínen kezdték meg működésüket; a megyeszékhelyeken egy-egy, a fővárosban négy kormányablak nyílt, és további hét megyei jogú városban (Érd, Cegléd, Vác, Hódmezővásárhely, Sopron, Nagykanizsa és Dunaújváros) fordulhatnak az irodákhoz az állampolgárok.
Bővebb információk a kormanyablak.gov.hu címen érhetők el.
A Budafok-Tétényhez legközelebbi kormányablakok:
Budapest XI. kerület: 1112 Budapest, Bartók Béla út 120-122.
Érd: 2030 Érd, Budai út 7.
Budapest VIII. kerület: 1081 Budapest, Fiumei út 19/a
Budapest XIII. kerület: 1133 Budapest, Visegrádi utca 110-112.
Budapest XIII. kerület:1139 Budapest, Teve utca 1/a-c
Budapest VIII. kerület: 1081 Budapest, Fiumei út 19/a
Budapest XIII. kerület: 1133 Budapest, Visegrádi utca 110-112.
Budapest XIII. kerület:1139 Budapest, Teve utca 1/a-c
Forrás: bp22.hu, kim.gov.hu, kormanyablak.gov.hu
2011. január 8.
- „A haza minden előtt”
2012. május 2. - Kirándulás
2012. április 16. - Kopp Mária emlékére
2012. április 5. - Erkölcs és politika
2012. április 3. - Beszédek
2012. április 2.
Tovább a blogba
A Fidesz hírei
- "Magyarország jövője a mérnöki világ irányában található"
- Újra ülésezhet a magyar-horvát vegyesbizottság
- Tállai: A sportban rejlik az egészség
- Giró-Szász: Trendforduló érzékelhető + videó
- Börtönbüntetést kaphatnak majd a zsebszerződést kötők
- Balog: Európai léptékű értékvitát generáltunk
- Nyugdíjpénzek után nyomoz a rendőrség
- Új lendületet kaptak a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok
- Komplex gondolkodás kell a gazdaságpolitikában
- A Budapestről kitelepített családokra emlékeztek
Budafok-Tétény hírei
Újbuda hírei
- Vasárnapi program: Humorhármas a Budai Művészházban
- 60+ Médiaműhely: Új BKV nyugdíjas bérlet igazolvány
- 60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
- 60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
- Szomszédolás: A bor ünnepe a XXII. kerületben
- Felavatják a Bikás parki futókört
- 210 éve született Kossuth
- Négy év - négy aranyérem
- Népdaltalálkozó a Domokosban
- Közös Képviselők Klubja májusban











