Sok hűhó...

Számtalan cikk, nyilatkozat jelent meg a közelmúltban, amelyek a hazai médiatörvényt bírálták. Az ilyen cikkek szerint a törvény veszélyezteti a sajtószabadságot, sőt, a demokráciát. Németh Zoltánt, kerületünk országgyűlési képviselőjét, aki a parlament sajtóbizottságának tagja, kérdeztük: mi a véleménye ezekről az állításokról.

– Érdekes az a sajtóhadjárat, amely a médiatörvénnyel kapcsolatban megindult. Azért nem nevezem vitának, mert a vita tényeken alapuló érvek mentén zajlik. Ez a mostani kampány pedig mellőzi a tényeket, csupán általános jelszavak pufogtatásában és indulatos szóáradatokban merül ki. Nem is beszélve az alaptalan, előítéleteken alapuló feltételezésekről. Azért is alakulhatott ki ez a helyzet, mert a bírálók jelentős része a törvényszöveg ismerete nélkül mondott véleményt. Ez pedig nyilván csak felületes lehet, mellőzi a konkrétumokat, mert nincs is tisztában azokkal. Olyasmi ez, mint amikor a Tanú című filmben a vallomást összetévesztik az ítélettel, hiszen az utóbbi előbb elkészült, minthogy a tárgyalást megtartották volna.

Az értelmes vitának természetesen én is híve vagyok. A bírálók mondják el, melyik passzussal, melyik szabállyal mi a gondjuk! Csak így érdemes párbeszédet folytatni róla.
Ez vélhetőleg azért nem érdekük a bírálóknak, mert akkor kiderülne, hogy a törvény, amint az már korábbi kormányzati nyilatkozatokból ismeretes, valóban uniós értékekre épül és európai példák, minták alapján készült. Ezért csak akkor lenne indokolt módosítani a törvényen, ha más országok is megváltoztatnák a szabályozásukat. Különben, mint ahogy a kormányfő is utalt erre, diszkrimináció érné a magyar törvényt.

Számos olyan véleményformáló él ebben az országban, és persze külföldön is, aki kapcsolatain keresztül hatást gyakorol az európai vagy tengerentúli sajtóra, illetve az ott kialakuló Magyarország-képre. Az a kérdés, hogy ezek a honfitársaink mindig egyenlő mércével mérnek-e? Egyre többen teszik fel azt a kérdést is, nem titkolva döbbenetüket és neheztelésüket: vajon hol voltak a most hangosan (és a tényeket elferdítve) felháborodók akkor, amikor Szlovákiában bevezették az európai normákkal valóban szembemenő nyelvtörvényt. Amikor ötezer eurós pénzbüntetést helyeztek kilátásba a magyar orvos vagy hivatalnok ellen, ha magyar betegével, illetve ügyfelével magyarul beszél a Felvidéken, „hivatalos” érintkezésben. Hol voltak, és tiltakoztak-e akkor, amikor Budapesten 2006. október 23-án békés megemlékezőket vertek agyba-főbe? Mert bizony a most felháborodók közül igen kevesek tiltakozó hangját hallhattuk akkor, befolyásolandó Brüsszelt, Európát. Pedig a felvidéki magyarság érdekeinek, szabadságának védelmében lett volna mit tenniük ezeknek a véleményformálóknak.

Sajátságos, hogy ez épp egy olyan időszakban történik, amikor Magyarország valóban nagy lehetőség előtt áll. Hazánk az elmúlt időszak gazdaságot, a költségvetési egyensúlyt érintő intézkedéseivel jó értelemben hívta fel magára a figyelmet. Ez persze sokaknak nem tetszik az ellendrukkerek közül – szomorú, de ilyenek is vannak, itthon is.

Nem véletlen az sem, hogy azok az érdekcsoportok, amelyek eddig nem, vagy nem a lehetőségeik arányában vették ki részüket az ország terheiből, most – hogy különadókat rónak ki rájuk, máris panaszkodnak ránk. Ennek a történetnek azonban az igazságosságról kellene szólnia, és nem szabadna, hogy rágalmakat szüljön.

Forrás: Városházi Híradó 2011/1

2011. január 15.