„Lélek csak az ember a többi / emberek lelkében, / törékeny gondolatokból faragott, / száztitkú, halovány emlék, / mely néha a fellegekig magasul.”

Kosztolányi Dezső

Budapesti Ösztöndíj Program 2011 - pályázati felhívás (budapest.hu)

Nyomtatás

Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala a 2011. évi Budapest Ösztöndíj Program keretében pályázatot hirdet első diplomás felsőfokú képzésben résztvevő, nappali tagozatos, 2011 szeptemberétől utolsó tanulmányi évüket megkezdő hallgatók számára.

Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala a 2011. évi Budapest Ösztöndíj Program keretében pályázatot hirdet első diplomás felsőfokú képzésben résztvevő, nappali tagozatos, 2011 szeptemberétől utolsó tanulmányi évüket megkezdő hallgatók számára.

 

Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humán erőforrás fejlesztésének támogatása.

 

A Budapest Ösztöndíj Program alapvető célja, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak gyakorlati folyamatait, ezáltal hozzájáruljon a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kineveléséhez is.

 

A Budapest Ösztöndíj Program szabályait és leírását tartalmazó rendelet, valamint a pályázati kiírás szövege és kapcsolódó mellékletei az alábbi linkekre kattintva olvashatóak:

 

pályázati kiírás

pályázati adatlap

szakdolgozatcímek

nyilatkozat

44/2008. (IX.10.) Főv. Kgy. rendelet

2011. április 8.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Fotó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Újbuda

Újbuda hírei

Blog
Facebook