„Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”

Márai Sándor

Gyöngyszem Nagytétényben

Nyomtatás

A nagytétényi kastélymúzeum a XXII. kerület egyik legismertebb műemléke és kiállítóhelye. A vonzerejének növelésére kidolgozott fejlesztési elképzelésekről és azok esélyeiről olvashat ebben a Heti Válasz írása alapján készült összefoglalóban.

Az Iparművészeti múzeumhoz tartozó nagytétényi kastélymúzeum látogatóinak száma az elmúlt három év átlagában körülbelül egyharmadával csökkent, az érdeklődők főként hétvégén keresik fel az intézményt. A kastély jövőjéért aggódó hangok régebb óta hallhatóak. Az épület délnyugati szárnyában egészen a közelmúltig a Reménysugár rehabilitációs intézet működött - kiköltözését követően az épületrész is az Iparművészeti Múzeum kezelésébe került, de máig üresen áll. Állaga folyamatosan romlik, a legsürgetőbb feladat ennek a megállítása. Tavalyi beruházási maradványként rendelkezésre áll ugyan 50,8 millió forint, ennek felhasználásához azonban engedély szükséges. A nyugdíjazásáig felmentési idejét töltő volt kastélymúzeumi igazgató, Király Elvira többször kezdeményezte, hogy pályázati forrásokból igényeljenek pénzt fejlesztésre, mind hiába. Civilszervezetek felvetették, hogy az önkormányzat vegye át a kastélymúzeum kezelését, ez azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben nem biztos, hogy megoldást jelentene, az önkormányzat nem is tartja napirenden a kérdést.

A kastély sorsa azonban nemcsak az Iparművészeti Múzeum, hanem a XXII. kerület számára is fontos. Az intézmény jelenleg a kerület leglátogatottabb attrakciója, a barokk stílusú kastély az Iparművészeti Múzeum állandó bútortörténeti kiállításának ad helyet, és fontos szerepe van Budafok-Tétény idegenforgalmi vonzerejének fenntartásában. A kastélymúzeumban Király Elvira több színes programot álmodott és valósított meg. Évek óta sok látogatót vonz a májusban megrendezett Korok, virágok program, a szeptemberi Ókori víg napok a Kentaur kertjében, valamint a decemberen átívelő Karácsony a kastélyban programsorozat. Ezek a hagyománnyá vált rendezvények is mutatják, hogy egy-egy jó ötlet a látogatókat is vonzza. Mind a civilek, mind a kerületi önkormányzat sajátjának érzi a kastélymúzeumot, és sürgetik a megoldást a problémákra.

Németh Zoltán, a kerület országgyűlési képviselője több egyeztetést is kezdeményezett az ügyben, többször tárgyalt a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal államtitkári és helyettes államtitkári szinten. A képviselő javasolta a felújítást, amely lehetővé tenné a bútorkiállítás kibővítését és egy bútorrestaurátorműhely létrehozását. Ez a kerületben munkahelyeket is teremthetne - hangsúlyozza Németh Zoltán, aki bizakodó a kastélymúzeum jövőjét illetően.

Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti épülete is jelentős felújításra szorul, tetőszerkezete nem megfelelő. Az ott található műkincsek elhelyezéséről gondoskodni kell a felújítás idején. Mivel nincs saját raktárépülete, ezért a legkézenfekvőbb és legolcsóbb megoldás, hogy a bútorokat a XXII. kerületi kastélyban helyezik el. Ennek azonban előfeltétele a nagytétényi épületegyüttes rendbehozatala. Vagyis az Iparművészeti Múzeum épületének rossz állapota hozhatja el a megoldást Nagytéténybe.

Takács Imrétől, az Ipraművészeti Múzeum főigazgatójától megtudtuk: a szakmai koncepció szerint európai viszonylatban kuriózumnak számító bútortörténeti központtá válhat a múzeum. Az üresen álló épületrész csatlakoztatásával egyharmadával növekedhet a mostani kiállítótér. A jelenleg a XIV. századtól a XIX. századig a bútorművesség kézműves korszakát bemutató kiállítást időben is tágítani fogják, kiegészítik a historikus, szecessziós, art deco és modern stílusokkal. Ez az elképzelés a jelenlegi kiállítótér világítástechnikai és információs megújítását is megköveteli. A gondnoki lakás áthelyezésével további területet nyerhetnek, így az állandó kiállítás mellett a tematikába illő időszaki kiállítások is szervezhetők, melyek kulcsfontosságúak a nagyobb látogatottság megteremtésében. A barokk díszterem, valamint a jelenleg fallal megosztott belső udvar egyesítésével a kastély a zenei programok irányába is nyitni tud, szabadtéri rendezvények is szervezhetők. A bútortörténeti központba áthelyezik a jelenleg az Üllői úton működő bútorrestaurátorműhelyt új felszereléssel, és a kastélyépülethez csatlakozó L alakú egykori gazdasági épületben látványműhelyt hoznak létre. A bútormásolat-készítő műhely új elemként jelenne meg. Az Iparművészeti Múzeum tulajdonában levő prototípusokból a hazai műemlékvédelem igényeit kiszolgáló, kereskedelmi forgalomban nem kapható bútormásolatokat készítenének, akár egyedi megrendelésre is.

Takács Imre elmondta, hogy a nagytétényi ingatlan felújítása mintegy 500 millió forintba kerül, ehhez jön még a berendezés és kiállításfejlesztés költsége. Jelenleg egyeztetnek a minisztériummal a megvalósításról, várhatóan erről pár héten belül kormányhatározat is születik. Bár ezek ma még csak tervek, de remény van rá, hogy egy-másfél éven belül az építési munkák megkezdődhetnek.

Forrás: hetivalasz.hu

2011. április 19.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Fotó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Újbuda

Újbuda hírei

Blog
Facebook