„...én nem hallgatok el, ahol az ügy kívánja, hogy szóljak, ha előre látom is, hogy személyem veszt.”

Kazinczy Ferenc

Ingyenes wifi Budafok-Tétényben

Nyomtatás

Az önkormányzat ingyenes wifiszolgáltatást vezet be a kerületben. Egyelőre a városközpontban és a Klauzál Házban lesz igénybe vehető az új szolgáltatás. Tudósítás és VIDEÓ

Az önkormányzat a szabadba csábítja a helyi lakosokat: ezentúl bárki ingyenesen csatlakozhat a világhálóra, akár a téren üldögélve, akár a villamosra várakozva. Zugmann Péter alpolgármester elmondta, a kezdeményezés még Németh Zoltán alpolgármestersége idején indult, a cél többek közt a budafoki belváros életének felpezsdítése, amelyhez a szolgáltatás bevezetése remélhetőleg jelentősen hozzájárul.
Az önkormányzat is felfigyelt arra, hogy egyre fontosabb az internethozzáférés; a helyi lakosság és a turisták is szívesen csatlakoznak a világhálóra a nap folyamán. Már számos kerület bevezette az ingyenes wifit, és a tapasztalt sikeren felbuzdulva szeptember elejétől a XXII. kerület is csatlakozik.

 A szolgáltatás a kerület két részét érinti, az egyik lefedett terület Budafok központja, a Promontor Udvar Üzletház környéke. A tapasztalatok alapján a fiataloknak már-már szinte nélkülözhetetlen, hogy bárhol, bármikor a világhálóra tudjanak csatlakozni laptopjukkal vagy telefonjukkal, így ez is jelentős szerepet játszott, amikor a kerület az ingyenes wifi bevezetése mellett döntött.
Az utazóknak sem kell nélkülözni az internetet: a hálózat egészen a vasúti megállóig terjed ki, és a villamos valamint autóbuszmegállóknál is jelzések mutatják a wifi-elérhetőséget. A projekt másik része a Klauzál Gábor Művelődési Központnál valósul meg, a központ egészét – az uszodát, a művelődési házat és az iskolát – érinti a szolgáltatás. Az itt kialakított wifi-hálózatnak köszönhetően a gyerekekre várakozó szülőknek, a kávézóba vagy étterembe betérőknek sem kell nélkülözniük az internetet.
Az alpolgármester elmondta: ha a szolgáltatás sikeresnek bizonyul, a kerület más helyszínein is be kívánják vezetni az ingyenes wifit.

Forrás: budafok-teteny.hu, promontortv.hu

2011. szeptember 3.

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Fotó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Újbuda

Újbuda hírei

Blog
Facebook