Baross Gábor emlékére

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Megemlékezők!

„Ha mulasztásai és hibái nem volnának, Széchenyi mellé kellene őt állítani.” – állítólag ezt mondta róla legszigorúbb bírálója. Azt hiszem, országunk valamennyi vezető közéleti szereplője örülne egy hasonló kritikának. Hisz elégedett lehet az, akit így jellemeznek legádázabb ellenfelei. Mindent elárul ez arról a nagy formátumú személyiségről, akiről szól: Baross Gáborról. Rá emlékezünk ma, arra az államférfira, aki szinte egyidős a 160 évvel ezelőtti forradalommal. Aki minden idők legsikeresebb közmunka- és közlekedésügyi, majd kereskedelmi minisztere volt.

Baross Gábor, ez a tehetséges, nagyra törő politikus vaskézzel látott neki a magyar gazdasági élet fejlesztésének. De nem igazán ezért érdemelte ki a „vasminiszter” megjelölést. Sokkal inkább, mert a magyar vasútügy – nyugodtan kijelenthetjük – legfontosabb, legkiemelkedőbb személyisége, előmozdítója, szervezője volt. Ezt részben a vasútvonalak jelentős részének államosításával, részben a vasúthálózat fejlesztésével érte el. A gazdaságpolitika modernizálása az ő esetében nem egyszerűen cél, hanem eredmény volt.

Fiumei kikötő, a Vaskapu szabályozása, dunai hajóforgalom, tengerhajózás, több tucat tanonciskola, számos szakiskola – ezek csak címszavak, amelyek Baross Gábor előtt csupán álmok lehettek, de minisztersége alatt sorra megvalósultak. Ő építette ki a helyiérdekű vasutakat, hidakat emeltetett, fejlesztette a postát és szolgáltatásait, ő rendelte el a vasárnapi munkaszünetet az ipari munkásság részére. Olyan csoda is történhetett az ő idejében, hogy két év alatt 146 új gyárat alapítottak. Minisztersége alatt fejlődött a magyar malomipar világhírűvé.

Baross Gábor nem az elméletek, hanem a gyakorlat embere volt. Széchenyi István követője, a következetes, munkatársaitól pontosságot és fegyelmet követelő vasminiszter.

Amit ugyanis a legnagyobb magyar elkezdett, azt Baross Gábor folytatta: Széchenyi közlekedéspolitikai eszméit ő ültette át a valóságba. Példája arra tanít, hogy a nehéz helyzeten, jó koncepcióval, határozott cselekvéssel úrrá lehet lenni. És hogy mi a titka? Erre leginkább három szót említenek az életművéről szóló írások: munkabírás, becsület és hazaszeretet. Mikszáth jellemzése – a tőle megszokott élccel – jól mutatja ezt, imígyen: "Hogy szigorú, rendszerető, pontos és tevékeny államférfiú volt, az bizonyos. S másoktól is megkövetelte a hasonló szolgálati erényeket, mivel jól tudta, hogy Magyarországon a munka nem népszerű..."

Az állam feladatát abban látta, hogy az megteremtse a különböző rendű és rangú polgárai boldogulásának a feltételeit. Mai szóhasználattal élve olyan menedzsernek vagy edzőnek a szerepét töltötte be, aki felismeri a játékosok adottságait, személyre szabott edzéstervvel kibontakoztatja és megerősíti azok legjobb képességeit, s a különálló egyéniségekből összeszokott, ütőképes csapatot formál – vagyis: úgy kell helyzetbe hoznia a rábízott keretet, hogy az a nemzetközi mezőnyben is megállja majd a helyét.

Baross Gábor szobrát jó néhány évvel ezelőtt szinte láthatatlan helyre költöztették a Keleti pályaudvar elől. Pedig az emlékmű felállítására már halála napján gyűjtést kezdtek, és alig egy év alatt összegyűlt a szükséges adomány. Munkásságának, életművének mai elárulói (akik a vasút és posta fejlesztése helyett annak csonkításán fáradoznak) ma is példát vehetnének róla, felnézhetnének rá – ha legalább szobra szem előtt lenne.

Baross Gábor életműve ugyanis a mának is üzenet. A hazának ma is olyan emberekre, kiművelt emberfőkre, olyan új nemzedékre van szüksége, aki tanulni tud elődei hazaszeretetéből, áldozatos életéből, cselekedeteiből.

Megemlékezésünket a „vasminiszter” - dr. Baross Dénes idézte - szavaival zárom: ”Minden állampolgár annyit ér, amennyit a köz javára tesz.” Köszönöm megtisztelő figyelmüket.*

*(Fenti szöveg a beszéd hozzávetőleges pontosságú leirata.)

2008. november 6.