A kommunista diktatúra áldozataira emlékezve

„Csak a múlt megbecsüléséből épülhet a jövő.” Széchenyi Istvánnak ezek a szavai mindig meghatározóak voltak és lesznek az érző és gondolkodó ember számára. Akkor is, ha sokan és sokszor próbálták és próbálják elfeledtetni vagy megtagadtatni velünk ezt az alapigazságot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szüleink, nagyszüleink nemzedékét felejtésre tanították. Felejteni a múltat, a megtörténtet. Azt is, ami dicső, amire büszkék lehetünk. És felejteni tanították a gyalázatosat is. Most sokak a mi nemzedékünket is erre ösztönzik. Arra, hogy felejtsünk el mindent, ami a nemzethez, a hagyományokhoz fűz minket. És azokat a bűnöket is, amelyeket elkövettek apáinkkal, nagyapáinkkal szemben. Megpróbálják kitörölni emlékezetünkből a családi tragédiákat, a közvetlen környezetünk ellen elkövetett gaztetteket éppúgy, mint a GULAG, a kényszermunkatáborok, a megfélemlítés és az ’56 utáni megtorlás közismert vagy névtelen áldozatait. Megkísérlik feledtetni azt, hogy ámokfutásuknak a társadalom olyan csoportjaihoz tartozók – munkások és parasztok – is nagy számban áldozatul estek, akikre hivatkozva elkövették tetteiket, és akiknek a nevében felépítették hazug rendszerüket.

A mi feladatunk éppen az, hogy ellenálljunk ennek a törekvésnek, és ne feledjünk. A generációkat ugyanis mi más tudná összekötni, mint az emlékezés. Tizenhárom éves lehettem, amikor édesanyámmal egy hideg téli estén a Köztársaság téren sétáltunk. Az iskolában éppen aznap próbálták fejünkbe pumpálni az 1956-os forradalomról a kommunista diktatúra által kreált hazugságokat. Záporoztak belőlem a kérdések: hogy is történhetett akkor, ’56-ban. Egy dologban biztos voltam, hogy amit tanítottak, az nem igaz. Az órán hallott összefüggéstelen maszlagból nehéz volt kideríteni az igazságot. Édesanyám megpróbált segíteni, és elmondta azt is, amit akkor nem volt szabad kimondani. Azt hiszem, ez a nap fordulópont volt az életemben. Ott és akkor kezdtem megtanulni olvasni a sorok között, kritikával szemlélni a valóságot, és kihámozni belőle az igazat. És akkor kezdtem megtanulni, hogy az emlékezés, a hiteles emlékezés az egyik legfontosabb, amit érző és gondolkodó ember tehet. Saját önbecsülésünkért, hogy reggelente fölkelve nyugodtan nézhessünk a tükörbe. Széchenyi imént idézett szavai, melyek a múlt megbecsülésére intenek, még nagyobb súlyt és újabb értelmet kaptak a XX. században. Mert nem csak a becsest és a szépet kell újból és újból felidéznünk. Emlékeznünk kell a becstelenre is. Arra, aminek elfeledtetésén nagyon sokan és nagyon sokáig dolgoztak.

„A társadalmi gennygóc a múlt tisztázása nélkül előbb-utóbb kifakad” – mondja Wittner Mária, akit a forradalomban való részvételéért halálra ítéltek.Ezt kell megtanítanunk a múltat még mindig „végképp eltörölni” akaróknak, vagy azoknak, akik ugyan megbánást színlelnek, de nap mint nap gyakorolják a diktatúrában megtanult módszerek egyikét-másikát. A cenzorok nemcsak tegnap, ma is ellenőrizni akarják, mi jelenhet meg, mire szabad gondolnunk. Provokációkkal, hamisításokkal, a diktatúra titkosszolgálatától tanult módszerekkel akarják megszabni a közbeszéd témáit.

A múlt lezárására biztatók sanda szándékai nemcsak a múlt bűneivel, azok feledtetésével függnek össze. Kapcsolódnak a jelen igazságtalanságaihoz és méltánytalanságaihoz is. Éppen ezért hiszem, hogy küldetésünkben és céljainkban egyek vagyunk a kommunista diktatúra áldozataival, hőseivel. Egyek vagyunk azokkal az áldozatokkal, akik már nem lehetnek itt, és azokkal a sokat szenvedettekkel, akik most is köztünk élnek. Van mit tanulnunk tőlük, erőt és hitet meríthetünk példájukból. A mi küldetésünk: kiharcolni és megvalósítani azt, amit ők tűztek ki célul, kezdtek el, nemcsak szóban, hanem tettekben, cselekedetekben is. Mert még mindig van mit tenni, hogy mindenki igazán megbecsültnek érezhesse magát hazánkban. Még van mit tenni a tényleges sajtószabadság, a tényszerű és félrevezetéstől mentes tájékoztatás érdekében. A hazugságok vagy féligazságok hangoztatói nemcsak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is átfestik, ha érdekeik és számításaik úgy kívánják. A mi feladatunk pedig újra és újra az igazság, a teljes és csorbítatlan igazság feltárása. Ígérjük, hogy ezt soha nem tévesztjük szem elől.

A diktatúra hóhérai igyekeztek a nekik nem tetsző igazak fizikai elpusztítására, de az igazságot és szabadságot akarók szellemét nem tudták megsemmisíteni. Rajtunk múlik tehát, hogy az igazságért harcolók emléke, szelleme tovább éljen, és akaratuk valóra váljon!

2008. november 6.