Elhangzott: Budafok-Tétényben, a Szelmann-házban, 2008. december 2-án
Szeretettel köszöntök minden kedves megjelent vendéget a Fogyatékossággal élők Napján. Az ENSZ 1992-ben a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Világnapjává nyilvánította december 3-át, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékossá váltak problémáira. Kerületi hagyományainkhoz híven – immár negyedik alkalommal ünnepeljük a világnapot.
A rendezvények célja az, hogy elősegítse a fogyatékos emberek jogainak szélesebb körű érvényesítését, hogy harcoljanak a diszkrimináció ellen, hogy hatékony szerveződések szülessenek. A sérült emberek közelebb kerüljenek a társadalom többi tagjához, egymáshoz, megismerjék egymás problémáit, gondjait.
Számunkra, akik a kerületben az esélyegyenlőség megteremtéséért felelünk, az év minden napján feladatunk fogyatékkal élő embertársaink életének megkönnyítése. A kerületben már a bölcsődében kezdődik a gondoskodás a fejlesztő programokkal, majd az általános és a középiskolában folytatódik, a 2007-ben elfogadott kerületi oktatási esélyegyenlőségi programnak megfelelően. Sok intézkedésünk – például az utazó szakemberek hálózata, az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény létrehozása, az intézményeink akadálymentesítése – szolgálja a fogyatékkal élőket. Ide tartozik új szolgáltatások, például a jelzőrendszeres segítségnyújtás vagy egyes betegségekkel élők nappali ellátásának bevezetése.
A fogyatékkal élők napján köszönetet mondunk tehát a kerületi pedagógusok, szociális és egészségügyi szakemberek egész éves áldozatos munkájáról is.
Köszönöm a Hugonnai Vilma Általános Iskola tanárainak és az előadásban részt vállaló gyermekeknek, hogy műsort állítottak össze nekünk, és élvezzük lelkiismeretes munkájuk eredményét.
Köszönöm Önöknek, hogy részvételükkel megtisztelték e napot.
Kellemes napot és jó szórakozást kívánok!
2009. február 2.
- Egyesek megbolondultak?!
2012. február 4. - Jön a havazás!
2012. február 3. - Az írástudók és Orwell
2012. február 2. - Szánalmas kampány
2012. február 1. - Érdeklődés
2012. január 31.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- "Erős, független, szabad országot akarunk" + képek + videó
- "A miniszterelnök kiállt Magyarország érdekei mellett"
- Balog: Új kezdeteket várunk
- Balog a Patrióta Európa Mozgalom támogatására hívott fel
- Nefmi: folyamatosan csökken a kórházak adósságállománya
- Gyimesi Endre a levéltári törvény módosítását sürgeti
- Program a hajléktalanok munkába állásáért
- Bánki Erik: 2015-re meglehet az új Puskás
- LMP - Lehet Másé a Pénz, csak az egy bank legyen
- Pályázatok munkahelyteremtő beruházások támogatására







