Mi Újság, Kerület?, 2007. január. A kerületben két úgynevezett „szociális bolt” működik. Eredeti feladatuk az lett volna, hogy a rászorulók az Önkormányzattól kapott élelmiszerutalványokat itt válthassák be, és az alapvető élelmiszereket olcsóbban szerezhessék be, mint máshol a kiskereskedelemben.
A nagy bevásárlóközpontok megjelenésével a szociális boltok sem bírták a versenyt, több termék drágább náluk, mint a hipermarketekben. Sajnos nem is az eredeti szándéknak megfelelően működtek, árultak pl. téliszalámit is, és nem ellenőrizték a vásárlók jogosultságát. Így jutottunk el odáig, hogy a kerület évi tízmillió forintnyi élelmiszerutalvány beváltásához 20 millió forintos költséggel tartotta fenn a két boltot. Bár ezek az adatok már régóta ismertek, az előző vezetésben nem volt meg a bátorság ahhoz, hogy véget vessen ennek a pazarlásnak. Közrejátszhatott ebben az is, hogy az előző polgármester, Bollók Istvánné maga is egy ilyen boltban dolgozott korábban. Az Önkormányzat új vezetése azonnal intézkedett: Németh Zoltán alpolgármester előterjesztésében 2006. december 14-én tárgyalta a Képviselő-testület az élelmiszer-utalványok felhasználási körének bővítéséről szóló előterjesztést. A döntés szerint ezentúl nem tízmillió, hanem tizenötmillió forint értékben kapnak élelmiszerutalványt a rászorulók, és ezeket nem csak két helyen lehet majd beváltani a kerületben. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után a szociális boltok meg fognak szűnni, az így felszabaduló helyiségek bérbeadásából újabb milliók folyhatnak be az Önkormányzat kasszájába. A szocialisták kifogásolták, hogy miért csak a másfélszeresére emelkedik az élelmiszerutalványokra fordítható pénz.
Forrás: Mi Újság, Kerület?
2008. november 10.
- Egyesek megbolondultak?!
2012. február 4. - Jön a havazás!
2012. február 3. - Az írástudók és Orwell
2012. február 2. - Szánalmas kampány
2012. február 1. - Érdeklődés
2012. január 31.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- Magyarország új alapokon áll + képek + videó
- Martonyi: A kormány hallgat a barátaira
- Esélyt kell teremteni a továbbtanuláshoz
- 107,3 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás
- "A miniszterelnök kiállt Magyarország érdekei mellett"
- Balog: Új kezdeteket várunk
- Balog a Patrióta Európa Mozgalom támogatására hívott fel
- Nefmi: folyamatosan csökken a kórházak adósságállománya
- Gyimesi Endre a levéltári törvény módosítását sürgeti
- Program a hajléktalanok munkába állásáért







