Helyi Téma - 2009. szeptember 29.
Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF 1992-ben indította el átfogó programját a csecsemők egészséges táplálása érdekében, Magyarországon 1993 óta ünneplik meg ezt a napot. Kerületünk védőnői szolgálata harmadik alkalommal rendezett találkozót a gyermekeiket szoptató édesanyáknak Természetesen anyatejjel mottóval.

A Batthyány utcai rendelőben és annak udvarán tartott összejövetelen a Védőnői Szolgálat22 nemcsak a 10, a tavalyi évben legtöbb anyatejet adó édesanyát jutalmazta, minden résztvevő ajándékot kapott. A kicsiknek arcfestéssel, zenés-táncos műsorral és mindenféle csemegékkel kedveskedtek a szervezők.
– Szerencsére nálunk az anyukák szeretnek szoptatni, és ez a kerületben dolgozó 16 területi és 5 iskolai védőnő munkájának is köszönhető. Krízishelyzetekben ők állnak az édesanyák mellett. Nagyon jók a statisztikák. Az idei év első felében a kerületben született csecsemők fele 6 hónapos koráig csak anyatejjel táplálkozott, 1 éves kor után pedig még 49 százalékuk szopott. Az eredmények igazolják a sikert, és ezt az óriási részvételt a rendezvényen – számolt be Kovácsné Brauner Márta vezető védőnő.
Németh Zoltán alpolgármester köszöntőjében elmondta, nagyon jó, hogy egyre több édesanya választja az anyatejes táplálást, hiszen ez a legjobb megoldás, amit fejlődő kisbabájának kínálhat. – Köszönjük, hogy a kerületünkben működő védőnői szolgálat elkötelezett híve és támogatója az anyatejes táplálásnak és szoptatásnak – mondta az alpolgármester. – Munkájuk eredményeként évről évre növekszik a begyűjtött anyatej mennyisége, és ennek köszönhetően egyre több olyan csecsemő számára tudunk anyatejet biztosítani, akit édesanyja nem tud szoptatni valamilyen ok miatt.
Forrás: helyitema.hu
2009. október
- Egyesek megbolondultak?!
2012. február 4. - Jön a havazás!
2012. február 3. - Az írástudók és Orwell
2012. február 2. - Szánalmas kampány
2012. február 1. - Érdeklődés
2012. január 31.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- Az MSZP szégyenteljes viselkedést tanúsít
- Moldovába látogatott Martonyi János
- "Vissza kell szerezni a hazai piacokat és a fogyasztókat"
- Legyen az állam az üzleti szféra stratégiai szövetségese
- Kis Norbert: Sikertörténet a diákhitel
- Magyarország példaértékű romastratégiát dolgozott ki
- Varga: Növekedés kezdődhet a második fél évben
- Lehetne még szigorítani a gyógyszermarketing szabályain
- Malév: zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- "Az LMP az Erste bank érdekeit képviselve támadja Hódmezővásárhelyet"







