„Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”

Márai Sándor

Orbán Nagytétényben

Nyomtatás

Magyar Nemzet - 2009. október 16.
Újraállítják az országzászlót az október 23-i ünnepen

Zsebők-Haraszti


Orbán Viktor
, a Fidesz elnöke október 23-án – az 1956-os forradalom kitörésének napján – Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila meghívására a nagytétényi országzászló újraállítási ünnepségén vesz részt és mond ünnepi beszédet – tudattalapunkkal Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője.
A Fidesz szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az országzászlót 1932. október 23-án avatták fel, és a kommunista korszakban rombolták le. Úgy tudjuk, a Fidesz elnöke ezen a napon máshol nem szólal fel a forradalmi megemlékezés alkalmából a fővárosban.
Nemrég értesültünk arról, hogy ezt az emlékművet október 23-án avatták fel Nagytétényben, csak éppen több mint húsz évvel a forradalom előtt – tájékoztatta lapunkat Németh Zoltán, a XXII. kerület fideszes alpolgármestere. Szimbolikus jelentőségű tehát, hogy a kommunista diktatúra áldozatává lett az országzászló, amely a nemzeti összetartozást jelképezi. Az utóbbi habsúlyozására különösen nagy szükség van manapság, mert ez adhat reményt a bizonytalanságban – tette hozzá a politikus. Mint elmondta, az önkormányzat közművelődési koncepciójában szerepel, hogy a városrész két korábbi országzászlóját újraállítják, és ezt a képviselő-testület többsége elfogadta. A nagytétényi emlékmű eredetileg egy általános iskola kertjében volt, most ettől pár száz méterre avatják újra a kerületben élő Majoros István szobrászművész munkájával.
Az alkotás környezetében felújítják a teret is, így Nagytétény központja is megszépülhet. A másik zászlót a tervek szerint a budafoki Savoyai Jenő téren kívánják majd újraállítani. A nagytétényi emlékmű költségeit közadakozásból kívánják fedezni. Az adományozás módjáról az önkormányzat www.bp22.hu című honlapján olvashatók információk.

Forrás: Magyar Nemzet

2009. október

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Blog

Legutóbbi blogbejegyzések

Tovább a blogba

Videó

Új videók

Videó

Új fotók

Fidesz

A Fidesz hírei

Mobilkód
Blog
Facebook