Ünnepélyesen is megnyílt a Halacska Református Óvoda második tagintézménye szeptember 25-én, Nagytétényben. Az óvoda valójában már február 1-jén megkezdte működését.

Ablonczyné Vándor Margit, az intézmény vezetője elmondta, hogy tizenegy évvel ezelőtt indult útjára a kerületi református egyházközség óvodája a Budafok központjában található Törley tér 3. szám alatti épületben, s most újabb jelentős állomáshoz érkeztek a nagytétényi fiókintézmény felavatásával. Nagy Péter budafoki lelkész hirdetett igét az ünnepi eseményen, amelyen megjelent dr. Peterdi Dániel főjegyző és Kovács-Hajdu Albert nagytétényi lelkész, valamint a kerületi református gyülekezetek számos híve.

Ezúttal arra törekedtek, hogy a könnyebb elérhetőség érdekében kerület másik végében, Nagytétényben is jelen lehessenek, most már három csoporttal, azaz 70 körüli gyermeklétszámmal. A halnak szimbolikus, keresztyéni jelentése van. A bibliai történet szerint Jézus megszaporította a szűkös halfogást, hogy a sokaság táplálékhoz jusson, s – mint a példázatban a Megváltó kiemelte – azóta így sokasodnak az egyház hívei is.
Karsay Ferenc alpolgármester elmondta, hogy református valláshoz kapcsolódó gyermekkori debreceni élményei meghatározó jelentőségűek életében. Hozzáfűzte: mindennapi hivatali munkája során az elmúlt évtizedben gyakran találkozott a református egyház tevékenységével, így az óvoda vállalt feladataival is. Ezért kötelességének érezte, hogy közreműködjön a nagytétényi intézmény megnyitásában.
Dr. Németh Géza gyülekezeti gondnok, a Műszaki Egyetem docense kiemelte, hogy az összefogás szándéka jellemezte a református óvoda létrejöttét. A közösségépítés az ökumené szellemében történik az óvodában: katolikus, baptista és más vallású családok gyermekeit is befogadják.
Forrás: bp22.hu
2009. október 5.
- Egyesek megbolondultak?!
2012. február 4. - Jön a havazás!
2012. február 3. - Az írástudók és Orwell
2012. február 2. - Szánalmas kampány
2012. február 1. - Érdeklődés
2012. január 31.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- Az MSZP szégyenteljes viselkedést tanúsít
- Moldovába látogatott Martonyi János
- "Vissza kell szerezni a hazai piacokat és a fogyasztókat"
- Legyen az állam az üzleti szféra stratégiai szövetségese
- Kis Norbert: Sikertörténet a diákhitel
- Magyarország példaértékű romastratégiát dolgozott ki
- Varga: Növekedés kezdődhet a második fél évben
- Lehetne még szigorítani a gyógyszermarketing szabályain
- Malév: zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- "Az LMP az Erste bank érdekeit képviselve támadja Hódmezővásárhelyet"







