A budafok-tétényi Fidesz megújult honlapján - és persze október 3-án a szavazóhelyiségben - ezt bárki megteheti. Miután az országgyűlés - a Fidesz-KDNP korábbi ígéretének megfelelően - csökkentette az önkormányzati képviselők számát, elengedhetetlen volt az önkormányzati választási körzetek átalakítása. Az új körzetekről is tájékozódhatnak a fideszbp22.hu-n.
Budafok-Tétényben október 3-án a korábbi 15 helyett 12 önkormányzati egyéni választókerületben zajlik majd az önkormányzati választás. A képviselők - illetve a választókerületek - számának csökkentése miatt óhatatlanul át kellett alakítani a körzetbeosztást is. Ez mindenütt a jegyző feladata volt. Az új választókerületek kialakításakor ügyelni kellett az arányosságra is, hogy hasonló lélekszámú körzetek jöjjenek létre.
A változás a legtöbb helyen együtt jár a szavazókörök módosulásával is. Számos esetben ez azt jelenti, hogy a választópolgárnak a korábbitól eltérő sorszámú, esetleg más helyen lévő szavazókörben kell voksolnia.
A Fidesz XXII. kerületi honlapján lakcíme alapján megkeresheti, hogy az Ön lakóhelyén ki a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, illetve melyik választókerülethez és szavazókörhöz tartozik.

Az alábbi képekre kattintva megtekintheti az Ön jelöltje oldalát a fideszbp22.hu-n.
2010. augusztus 22.
- Egyesek megbolondultak?!
2012. február 4. - Jön a havazás!
2012. február 3. - Az írástudók és Orwell
2012. február 2. - Szánalmas kampány
2012. február 1. - Érdeklődés
2012. január 31.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- Magyarország új alapokon áll + képek + videó
- Martonyi: A kormány hallgat a barátaira
- Esélyt kell teremteni a továbbtanuláshoz
- 107,3 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás
- "A miniszterelnök kiállt Magyarország érdekei mellett"
- Balog: Új kezdeteket várunk
- Balog a Patrióta Európa Mozgalom támogatására hívott fel
- Nefmi: folyamatosan csökken a kórházak adósságállománya
- Gyimesi Endre a levéltári törvény módosítását sürgeti
- Program a hajléktalanok munkába állásáért




















