Önkormányzati képviselői tájékoztató - Budafok 2-es választókerület
Tisztelt Lakótársak!
Mind a felmérésekből, mind a személyes beszélgetésekből kiderül, hogy kerületünk lakói szerint az egyik legfontosabb teendő az infrastruktúra fejlesztése, az utak, járdák, közterületek rendben tartása. Ezért erre nagy hangsúlyt helyezünk. Az önkormányzat 2009-ben mintegy 280 millió Ftból, 25 földes utca aszfaltozását tűzte ki célul. A közbeszerzés eredményeként a kivitelezés olcsóbb lett a tervezettnél. Így a 25 utca kiépítése után megmaradt, hozzávetőleg 49 millió forintból további fejlesztésekre kerülhet sor. A Városfejlesztési Bizottság által felállított sürgősségi rangsorban a Tátra utca megépítése következik. A képviselő-testület októberben dönt erről. Az eredetileg erre szánt mintegy 90 millió Ft-on felül, a megtakarítás további több mint 39 millió Ft-jából járdaépítéseket, -felújításokat finanszíroz önkormányzatunk. Jut belőle akadálymentesítésre, sportpálya-felújításra és kisebb fasori munkálatokra is.
Útfelújításokra az idei költségvetésben közel 168 millió Ft áll rendelkezésre. Ez az összeg tartalmazza a 2008-ban pályázaton elnyert összeget is. A közbeszerzést követően itt is megtakarított önkormányzatunk mintegy 27 millió forintot. Ebből fedezhető többek között a Bartók Béla úti járda megépítése. Utóbbival együtt Budafok-Tétény Önkormányzata felújíttatta a Bartók Béla út felső szakaszát. Ez év őszén a kerületi önkormányzat pályázaton támogatást nyert a Tűzliliom, Rákóczi, Gyűszű utcák útfelújítására. A felújításra a közbeszerzési eljárás után, 2010 tavaszán kerülhet sor. Lakókörnyezetünkben idén megépült a Sólyom forduló, a Bem J. utca, a Palást utca, a Madarász köz, illetve a Kerékgyártó utca, a Kapisztrán utca, a Pedellus utca földes részének aszfaltburkolata. Szintén a kerületi önkormányzat újíttatta fel az Liszt F., a Kiránduló és az Arany J. út egy-egy szakaszát. Járdát épített a kerület a Tanító, Pattantyús és az Alkotmány utcában, több helyen pedig felújítás volt.
BANKKÁRTYÁVAL AZ OKMÁNYIRODÁBAN
Augusztus 31-étől bankkártya segítségével is lehet fizetni a XXII. kerületi okmányirodában. Minden felmerülő illeték és díj leróható ily módon (részletek itt). Ez az újonnan bevezetett fizetési mód minden okmányirodai ügyintézőnél igénybe vehető, függetlenül attól, hogy jelenleg csak három munkaállomásnál üzemel kártyaleolvasó készülék. Várhatóan 2010 tavaszán további hat eszközzel bővül a bankkártyás fizetési rendszer. További információ: www.bp22.hu
ORSZÁGZÁSZLÓK KÖZADAKOZÁSBÓL – ÉPÜL NAGYTÉTÉNY FŐTERE
A képviselő-testület még tavaly, közel egyhangú szavazással fogadta el a kerületi közművelődési koncepciót, amely a budafoki és a nagytétényi országzászlók helyreállítását is javasolja. A kerület vezetése az országzászlókat közadakozásból szeretné helyreállítani, hiszen a nemzet egységét kifejező emlékműhöz szellemében is ez illik. A testület a nagytétényi civil egyesület, a Nagytétényi Polgári Kör kezdeményezésére júniusban úgy döntött, hogy a nagytétényi országzászló visszaállítása érdekében az önkormányzat megelőlegezi a közadakozásból történő zászlóállítás költségeit, egyben a templommal szembeni tér kialakításához, parkosításához szükséges pénzt is biztosítja. A nagytétényi országzászlót egyébként 1932. október 23-án állították fel, így az idén megvalósuló újraavatás is ezen az – azóta nemzeti ünneppé emelkedett – napon lesz. A zászlónak otthont adó tér megújul: az oda nem illő épületek lebontását követően az önkormányzat parkosítja, kiépíti. A parkosítási, térburkolási munkálatok várhatóan jövő év közepéig készülnek el. Az országzászlóra az adományok gyűjtését a Képző- és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért végzi, így lehetőség van adóvisszaigénylésre is. Az alapítvány számlaszáma: OTP 11722003-20138059-00000000. A postai befizetésre szolgáló csekkekhez a kerületi közintézményekben, illetve nálam is hozzá lehet jutni.
HOGYAN SZABADULJUNK MEG A ZÖLDHULLADÉKTÓL?
A zöldjárat segítségével! Az FKF Zrt. péntekenként elszállítja a logójával ellátott és a házak kapuja elé kihelyezett zöldhulladékos zsákokat. Figyelem! CSAK AZ FKF-LOGÓVAL ellátott zsákokat viszik el! A zsákokat a Városháza portáján lehet megvásárolni.
VÁLTOZÁSOK A BUSZKÖZLEKEDÉSBEN
Augusztus 22-étől a 150-es és a 250-es busz a Fehérvári útig, a 4-es villamos végállomásáig közlekedik. Sokan kérték ezt, mivel korábban csak a Kosztolányi Dezső térig jutottak el ezzel a járattal, s ott át kellett szállniuk, ha komolyabb közlekedési csomópontot akartak elérni. Kerületünk már korábban kérte a BKV-tól, hogy a 150-es busz közlekedjen megbízhatóbban, a menetrendet pontosan betartva. A vonalon kialakítottak ún. időkiegyenlítő megállókat, amelyeknél a busz bevárja a menetrend szerinti indulási időt. Így a BKV szerint elkerülhető, hogy a buszt lekéssék az utasok. A BKV ígérete szerint fél éven belül áttérnek a menetrend pontos, megállóhelyenkénti meghirdetésére. Ebben az esetben nem a végállomási indulást és a „átlagos menetidőt”, hanem a járműnek az adott megállóba ékezését tüntetik fel, amely pontosabb menetrendet eredményez. A 251-es busz végállomása sokak kérésére a Törley térről a Városház térre került át, így könynyebben megközelíthetők a Városháza, az iskolák, a posta és a piac is. A hegyről a szakorvosi rendelőbe igyekvők (a Savoyai téri átkelést elkerülendő) a villamosra átszállva is megközelíthetik úticéljukat, visszafelé pedig megáll a busz a Szent István térnél. A BKV-tól kapott információk alapján remény van arra, hogy az itt közlekedő buszokat egy éven belül korszerű, új járművekre (szintén midibuszokra) cserélik. Így legyen!
Szintén lakossági igény alapján a kerület kezdeményezte a BKV-nál, hogy hangolják össze a Kosztolányi tértől induló járatokat (114, 213, 214), illetve az 58-as és 141-es buszokat (biztosítva, hogy este 8 után ne kelljen 25 percet várni az átszálláskor). A BKV ígéretet tett erre, októbertől ennek megfelelően változik a 141-es menetrendje.
***
Alpolgármesteri fogadóórámat minden hónap negyedik hétfőjén tartom a Városházán – előzetes bejelentkezés szerinti időpontban (telefonszám: 229-26-17)
Képviselői fogadóórámat előzetes megbeszélés alapján, egyeztetett időpontban tartom.
Városházi levélcímem: 1221 Budapest, Városház tér 11.
Elektronikus levélcímem: z.nemeth@bp22.hu
2009. október 9.
- Egyesek megbolondultak?!
2012. február 4. - Jön a havazás!
2012. február 3. - Az írástudók és Orwell
2012. február 2. - Szánalmas kampány
2012. február 1. - Érdeklődés
2012. január 31.
Tovább a blogba
További fotók
A Fidesz hírei
- "Erős, független, szabad országot akarunk" + képek + videó
- "A miniszterelnök kiállt Magyarország érdekei mellett"
- Balog: Új kezdeteket várunk
- Balog a Patrióta Európa Mozgalom támogatására hívott fel
- Nefmi: folyamatosan csökken a kórházak adósságállománya
- Gyimesi Endre a levéltári törvény módosítását sürgeti
- Program a hajléktalanok munkába állásáért
- Bánki Erik: 2015-re meglehet az új Puskás
- LMP - Lehet Másé a Pénz, csak az egy bank legyen
- Pályázatok munkahelyteremtő beruházások támogatására







