Németh Zoltán honlapja

Befellegzett a távvezetékeknek?

Helyi Téma - 2005. május 24.
2002 óta az első kompromisszumos javaslat.

A május 26-i Képviselő-testületi ülésen került Budafok-Tétény önkormányzata elé a nagyfeszültségű távvezetékek felszámolásáról szóló képviselői indítvány. Németh Zoltán nem kevesebbet akar elérni, mint hogy a kerületet elcsúfító, a telkek értékét csökkentő oszlopok és kábelek tűnjenek el a föld alá. A kerületet irányító többség némileg tamáskodva fogadta az ellenzéki oldalról érkezett javaslatot. Hosszan elhúzódott például arról a vita, kimondhatja-e a Képviselő-testület, hogy a távvezetékek az egészségre súlyos kockázatot jelenthetnek (noha ezt dr. Köteles György professzor, a Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet volt igazgatója, a kerület díszpolgára írta le egy levélben). Az egyeztetések eredményeként a „nem zárható ki, hogy a távvezetékek egészségügyi kockázatot jelentenek” formula került be a határozatba. Ugye, mekkora különbség?!

Több javaslat született a téma elhalasztására, míg végül győzött a józan ész. A testület egyhangúan elfogadta: a polgármester asszony igyekezzen elérni, hogy a Fővárosi Önkormányzat az agglomerációs szabályozási tervben írja elő a távvezetékek föld alá rejtését, illetve folytasson ez ügyben tárgyalásokat a főpolgármesterrel és más illetékesekkel. Mint egy képviselő megjegyezte: két és fél év óta ez az első eset, hogy a kormányzó többség és az ellenzék meg tudtak állapodni egy közös javaslatban.

Ugyanezen az ülésen arról is döntöttek a képviselők, hogy a Panoráma-Temesvári utcák által határolt területen kialakított telkek értékesítési árait meghatározzák. Egy darabig úgy tűnt, veszélyben az az elképzelés, hogy a telkeket egyenként, családi házak építésére vágyó magánembereknek értékesítsék, természetesen nyilvános licit útján. Németh Zoltán most mint a terület képviselője emelt szót azért, hogy ne épülhessenek négylakásos házak, mert – mint mondta – ez eltér a környéken kialakult beépítéstől, és a lakók tiltakoznak ellene.
Sem a polgármester asszony, sem a Vagyonkezelő vezérigazgatója nem mondta ki, hogy a telkeket egyenként fogják elárverezni, de az ellenzék erőteljes nyomására végül Szalontai Ede, a Pénzügyi Bizottság elnöke kelletlenül megerősítette, hogy így fog történni az értékesítés. A Helyi Téma továbbra is figyelemmel kíséri az ügyet.

2008. november 10.

www.nemethzoltan.hu