Elektronikus jegy, P+R-parkolók, BKV - fontos döntések a Közgyűlésben
A BKV megmentése érdekében szóló javaslatok mellett az elektronikus jegyrendszer fokozatos bevezetéséről és P+R parkolók kialakításáról is döntött ma a Fővárosi Közgyűlés. (A kép illusztráció)
A BKV kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönt, illetve további hatmilliárd forint támogatást kap a fővárostól, miután a képviselők megszavazták az erről szóló határozati javaslatot a közgyűlés szerdai ülésén.
A képviselők 20 igen, 1 nem és 11 tartózkodással fogadták el a javaslatot. A határozat kimondja azt is, hogy a főváros nem akarja ritkítani a BKV-járatokat.
Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció vezetője az MTI-nek elmondta: az általuk felállított öttagú tárgyalódelegáció elkészítette és eljuttatta a kormányhoz a javaslatait, és várják a döntést. Mint mondta, bíznak a kormányban és abban, hogy közösen megfelelő megoldást találnak, amely tartós finanszírozást jelent, mert ez hiányzott az előző esztendőkben, évtizedekben.
A frakcióvezető arra is kitért: a mostani közgyűlési előterjesztés alapvetően azt célozza, hogy a következő lejáró hitelt a BKV ki tudja fizetni. Egyrészt a főváros mindent megtesz, hogy saját forrásaiból a lehető legnagyobb mértékben segítse a tömegközlekedési társaságot, másrészt keresi az utat a takarékos működésre, amely részben megoldja a hosszú távú finanszírozást – tette hozzá Németh Zoltán, jelezve, hogy a 10 százalékos intézményi zárolásokat fájdalmas döntésnek tartja.
A fővárosi frakcióvezető elégedettségének adott hangot, hogy a tarifaemelés lehetőségére vonatkozó javaslatot elvetették. Emlékeztetett, hogy jelenleg nincs értelme tarifaemelésnek, mert a jegy- és bérletáremelések nem járnak feltétlen többletbevétellel, „sőt gyakran bevételcsökkenést hoznak, mint ahogy ezt a szocialisták időszaka mutatta”.

Németh Zoltán a szocialistáknak azt tanácsolta, hogy csendesebben szónokoljanak, hiszen amíg ők feleltek a BKV-ért, felelőtlen ígéreteket és lépéseket tettek. Együttműködést kért az ellenzéktől, mint mondta, a főváros a kormánnyal együtt keresi a hosszú távú és tartós megoldást a BKV finanszírozási gondjaira. Mint hangsúlyozta, Budapestnek mindent meg kell tennie BKV helyzetének rendezésére, hogy a budapestieknek legyen mivel tömegközlekedniük.
Az alábbi (ma reggel készült) hangfelvétel után a cikk folytatódik.
Az eddigi papíralapú jegyeket és bérleteket új, kártyaalapú elektronikus rendszer válthatja fel 2014-től, derül ki a BKK által kidolgozott projektkoncepcióból, melyet mai ülésén tárgyalt és fogadott el a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István főpolgármester és György István főpolgármester-helyettes előterjesztésében. A fejlesztés számos kézzelfogható változást hoz az utasoknak: megjelenhet az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége is, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük mellől hosszabbíthatják meg bérletük érvényességét.
A Budapesti Közlekedési Központ 2014-től több lépcsőben az utasok számára átláthatóbb és igazságosabb jegyrendszert kíván bevezetni, amely egyaránt kedvezőbb a közösségi közlekedés napi szintű, és a szolgáltatásokat csak alkalmanként használó utasainak is. Az elektronikus jegyrendszer fokozatos bevezetése amellett, hogy visszaszorítja a bliccelést és a bérlethamisítást – az utazás idejéhez és nem az átszállások számához igazított díjszabás miatt valódi alternatívát jelent az autóhasználattal szemben.
Tekintettel arra a tényre, hogy a jegyek és bérletek hamisításából származó kár és a bliccelők által okozott bevételkiesés a közösségi közlekedést évről évre milliárdos nagyságrendű összeggel károsítja meg, a BKK olyan rendszert dolgozott ki, amely kártyaalapú, így gyakorlatilag hamisíthatatlan, a kártya közlekedésben való használatát pedig egy központi rendszer ellenőrzi, ami pedig a bliccelés lehetőségét csökkenti le. A metróknál teljesen, a HÉV-eknél részben automatizált be,- és kiléptető kapuk váltják majd fel a fejlesztés második ütemében (2015-ben) az ellenőröket, ami nagy biztonsággal garantálja, hogy a közösségi közlekedés ezen eszközeit csak az arra jogosultak használhassák. A különböző kedvezmények – diák, nyugdíjas – igénybevételét és annak ellenőrzését – annak megléte esetén – a Nemzeti Egységes Kártyarendszer biztosítja majd.
Az elektronikus jegyrendszert azoknak lesz a legegyszerűbb megszokni, akik eddig is havi bérlettel utaztak – ők akár otthonról, akárcsak az internetes bankok esetében, egy egyszerű, átlátható weboldalon keresztül hosszabbíthatják meg bérletük érvényességét.
A bérlet a gyakorlatban majd hasonlóan működik, mint egy bankkártya, csak nem pénzt, hanem közlekedési lehetőséget tárol a kártyához tartozó számlán. Természetesen a jövőben is lesz lehetőség a helyszínen megváltani a jegyeket, bérleteket, ezeket azonban a ma ismertnél jóval fejlettebb automatákon keresztül intézhetjük majd, a nap 24 órájában.
Azoknak az utasainknak, akik ritkán, egy-egy alkalommal ülnek járatainkra, illetve a Budapestre látogató külföldieknek és a „belföldi turistáknak” kétféle megoldást kínálunk majd annak érdekében, hogy a lehető legméltányosabb összeget fizethessék útjukért:
- Időalapú jegy – ezzel a jegytípussal valóban csak annyit fizet majd az utazásért, amennyit utazással tölt. Így elkerülhető az a kényelmetlenség, hogy egy három-négy átszállással járó út miatt több jegyet is lyukasztani kelljen. Az időalapú jegy korlátlan átszállást biztosít majd a meghatározott időhatárokon belül. A „napi limit” pedig arra garancia, hogyha mégis több időt töltene az utazással vagy többet utazna, mint azt előre eltervezte, egy bizonyos összegnél (a 24 órás jegy áránál) ne fizethessen többet az utazásáért. A napi limit elérésétől kezdődően az utazás a nap hátralévő részére ingyenes lesz.
- Érintésnélküli bankkártyás fizetés – ez a fizetési mód gyakorlatilag minden olyan utasnak kényelmes, aki nem rendszeres használó és nem tudja előre, milyen jegyet vásároljon, továbbá a Budapestre látogató vendégek vagy a közösségi közlekedést egy-egy alkalommal utazók ideális fizetési megoldása. A ma még Magyarországon kevéssé elterjedt, de néhány éven belül várhatóan nagy számban kibocsátott érintésmentes bankkártyák (illetve egyéb érintésmentes NFC-eszközök, pl. mobiltelefonok) segítségével külön kártya kiváltása és az ehhez tartozó ügyintézés nélkül, utólagos fizetéssel lehet majd utazni.
Hogyan működik majd az új rendszer?
- A BKK illetve NEK által kibocsátott kártyák, valamint az érintés nélküli bankkártyák használata
- A megvásárolt jegyek és bérletek nyilvántartása és ellenőrzése elektronikus formában történik, központi számítógép-rendszeren
- Új jegy- és bérletvásárlási lehetőségek az interneten, a jegykiadó automatákban, telefonos ügyfélszolgálaton és pénzkiadó automatákon keresztül
- Az internetes felületen személyre szabott, az utazásokkal kapcsolatos információk (pl.: utazástörténet, bérletek érvényessége) lekérdezése
- A bevétel-védelem hatékonysága érdekében
- a metróállomásokon és bizonyos HÉV-állomásokon automatikusan működő be- illetve kiléptető kapuk kiépítése,
- elsőajtós felszállást biztosító járatok körének bővítése,
- ellenőrök átcsoportosítása a felszíni járművekre
Új P+R parkolók létesítésének előkészítéséről is döntött a közgyűlés. 2012-ben indulhat a tervezés, majd 2013-tól a megvalósítás, kivitelezés. A P+R parkoló ideális helyszíne így a gyorsvasúti vonalak külvárosi megállóinál van, ahol az átszállás a lehető legrövidebb autós utazást követően megvalósulhat. Sajnos sok ilyen helyszínt eladtak vagy beépítettek az elmúlt években.
A BKK jelenleg 9 helyszínen üzemeltet P+R parkolót: Újpest-Városkapuban, Kőbánya-Kispesten, Hűvösvölgyben, Rákoskerten, Rákoscsabán, Rákoscsaba-Újtelepen, Rákoshegyen, Budafokon a Budafok-Belváros és Budafok-Háros vasútállomásnál, melyet rövidesen a Kőbánya-Kispesten épült bevásárlóközpont mellett újabb kapacitások egészítenek ki. Emellett P+R célú, de kevéssé kiépült infrastruktúrájú parkolók működnek még több helyszínen, pl. az Örs vezér terén is.
A mostani döntés alapján nyolc helyen terveznek parkolót, így Dél-Budán, közelebbről Újbudán az M1-M7-es autópálya Budaörsi úti bevezetőjénél, azaz a XI. kerületi Őrmező térségében - kapcsolódva a 4-es metró Kelenföldi pályaudvar állomásához.
Forrás: mno.hu, budapest.hu, bkk.hu, index.hu
nemethzoltan.hu
2012. január 25.