Két kerékkel a jobb utakért
Városházi Híradó - 2007. július 6.
Látványos biciklis felvonulás
Június 29-én kora este nagy csapat biciklis gyűlt össze a Városháza épülete előtt: Németh Zoltán alpolgármesternek és Krieger Krisztina képviselőnek átadták a kerékpárosok követeléseit.
A több kerületből érkező, transzparensekkel is felvonuló biciklisek nevében a Fidelitas alelnöke, Szepesfalvy Anna emelt szót. Felolvasott szövegéből kitűnt, hogy a megrongálódott utak javítása mellett új, korábban megígért bicikliutakat szeretnének. Türelmesek, de meglátásuk szerint nem minden múlik pénzen, s különben is, erre való hivatkozással már több idő telt el a kelleténél. Miután eddigi kéréseik falba ütköztek, a várost is képviselő Németh Zoltánhoz fordultak.
Németh Zoltán elmondta, hogy neki is célja ennek a problémakörnek a mihamarabbi megoldása, ezért szívesen továbbítja a kérést, s addig is igyekszik kollegáival a nem feltétlen pénzen múló problémákat orvosolni. Emellett megemlítette, hogy a közgyűlés egyértelmű támogatásával pályázatot nyújtanak be a Duna menti bicikliutak bővítésének tervezésére. Az eredmények tükrében lehet majd továbblépni, továbbgondolkodni.
DTB.
Megjelent: 2007. július 6-án.
Forrás: bp22.hu
2009. február 1.